Legfrissebb focihírek - Pepsifoci.hu
Videó: Kínos ügybe keverte magát az új angol kapitány
Kellemetlen szituációba került Roy Hodgson, az angol válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya. Egy nyilatkozatában szóba hozta az Eb-re is behívott Arsenal-játékost, Alex Oxlade-Chamberlaint, aki elmondása szerint kiváló teljesítményt nyújtott az AC Milan elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen, és külön kiemelte, hogy nagyszerűen felvette a harcot a középpályán Pirlóval és Ambrosinivel szemben. Ezzel a megállapítással csak az a gond, hogy azon a mérkőzésen Ambrosini egy sérülés következtében nem léphetett pályára, míg Pirlo ebben a szezonban már a Juventus játékosa volt...a tréner később javított, de a kínos ügynek persze már híre ment.
Németh Krisztián góllal lett nagy csere a holland döntőben
Németh Krisztián csereként beállva gólt szerzett a hollandiai, az Európa Liga-részvételért zajló rájátszás döntőjében, a Vitesse ellen, mindössze 10 percre volt szüksége a magyar válogatott támadónak, hogy egy szép fejessel bevegye a vendégek kapuját. Ennek ellenére csapata, az RKC Waalwijk nem örülhetett az első meccs végén, mivel a Vitesse Németh egyenlítő találatára kétszer is válaszolt a mini-Drogba, alias Bony duplájával, és a 3-1-gyel tetemesnek mondható előnnyel várja a visszavágót.
Videó: Ilyen lesz az új Loki-stadion
Nem csak modern, környezetbarát is lesz az új Nagyerdei Stadion. A felelős tervező szerdán elmondta, a LEED Gold minősítést célozzák meg, ami a második legerősebb fokozat a környezettudatos kialakítást vizsgáló nemzetközi értékelő rendszerben. Nem csak a stadion, hanem a környéke is megújul. Nézd meg a dehir.hu videóját az új Loki-stadionról:
Angliát is elhagyhatja a magyar válogatott kapus
Fülöp Márton egyike lesz a West Bromwich Albion öt nyári távozójának – derül ki angliai híradásokból. A Premier League-szezonban majd végig tartalékkapusként szereplő válogatott hálóőr ingyen válthat klubot az átigazolási szezonban és az sem kizárt, hogy nem csak csapatot, de országot is cserél majd a célállomást tekintve.
Buzsáky megkapta és mégsem, amiért hajtott
Londoni lapinformációk szerint új, 1 évre szóló szerződést ajánlott a Premier League-ben megkapaszkodó Queen’s Park Rangers Buzsáky Ákosnak, aki egyelőre még nem döntött arról, marad-e a "Királyiaknál". A beszámolók szerint a lejáró szerződésű Buzsákyt több Championship-csapat is "kerülgeti".
Két hét múlva már sikeres edzője lesz a Pécsnek
A PMFC tapasztalt, sikeres, idegen nyelvet is beszélő, három évre tervező vezetőedzőt szeretne az új szezonra, akit június 1-én már bemutathatnak. Elbert Gábor szerint a Pécs játékospolitikája is változik, minél több magyar és saját nevelésű játékost akarnak a keretben tudni.
BL-döntő: Robben biztos a Bayern győzelmében
Arjen Robben, a Bayern München támadója biztos benne, ha sikerült legyőzniük a Real Madridot, akkor a Chelsea sem jelenthet különösebb problémát a német csapat számára a szombati Bajnokok Ligája döntőjében.
"Megadnám nekik egy pszichiáter számát" - kiakadtak az edzők az újpesti kérdéseken
Egy mai cikk szerint Tomiszlav Szivics olyan kérdéseket kapott az Újpest vezetőitől a vele folytatott megbeszélésen, aminek következtében kis híján kiesett a székből, majd felállt, és kisétált a teremből. Hogy pontosan hogy zajlott a jelenet, az nem ismert, de meglehetősen szokatlan, hogy edzőkeresés során a pályaméretekről is érdeklődjenek. A pepsifoci.hu arról kérdezett meg hazai edzőket, ők mit tennének, ha olyan helyzetbe kerülnének, mint Szivics, de természetesen ha már beszéltünk a szakvezetőkkel, megpróbáltuk megtudni, ők tudnák-e a válaszokat a furcsa kérdésekre. Akadt, aki pszichiáterhez irányítaná azt, aki ezt kérdezi tőle, volt, aki sírógörcsöt vizionált.
A győri aranycsapatot köszöntik
Pénteken ünneplik Győrött az 1982-es Verebes-féle aranycsapat első bajnoki címének 30. évfordulóját, olvasható az eto.hu-n. A klub a Pécs elleni mérkőzés előtt nyitja meg az ETO Parkban található ETO Shopban azt a kiállítást, ami a bajnoki címmel kapcsolatos emlékekből áll össze. A visszajelzések alapján elmondható, hogy szinte a teljes csapat ott lesz az ünnepségen, akiket a nézők a 20 órakor kezdődő mérkőzést megelőzően is köszönthetnek.
Portugál pénzügyi igazgató vezeti a BL-döntőt
A portugál Pedro Proenca vezeti a Bajnokok Ligája döntőjét szombaton, Münchenben. A sípmester segítői honfitársai lesznek, a negyedik játékvezető ellenben Spanyolországból érkezik. A Chelsea és a Bayern összecsapása 20.45-kor kezdődik.
Nem érdemes eligazolni a Viditől - mérlegen a bajnokcsapat távozói
Az idei szezon egyik slágertémája volt a Videoton játékoskeretének jelentős átalakulása, hiszen a fehérváriaknál lecserélődött a bajnoki címet megszerző együttes jelentős része. Volt, akire Paulo Sousa nem számított, volt, aki magától akart menni, olyanok is akadtak, akik csak ideiglenesen kerültek távol a klubtól. A pepsifoci.hu azt vizsgálta meg a szezon végeztével, hogy a korábbi távozók sorsa hogyan is alakult a Vidi utáni életüket követően, buktak vagy nyertek a váltással.
Két új igazolást is bejelentett a Milan
Két igazolást is bejelentett a Milan a következő szezonra. A legutóbb a Fiorentinában szerepelt Riccardo Montolivo mellett Franciaországból is erősítettek a lombardok Bakaye Traoré személyében, aki a klubtörténet első mali játékosa lesz.
Real-Barca 5-4: bombaerős a spanyol liga álomcsapata
A Real Madrid öt, a Barcelona négy labdarúgót delegál a spanyol bajnokság idei álomcsapatába. A Marca szavazása alapján összeállított tizenegy bombaerős, az Európa Liga két döntőse tudott még játékost adni bele.
Sokáig töréssel játszott az Újpest egyik legjobbja
Dusan Vasiljevic, az Újpest játékosa egy klub honlapjának adott nyilatkozatban elárulta, sokáig törött lábujjal játszott együttesében.
Videó: Tomboltak a Vidi volt csatárának kupagyőztes góljánál
Andre Alves döntötte el a ciprusi kupadöntőt, a Vidi volt támadója a 17. percben talált be az Omonia-AEL döntőn, amellyel 1-0-ra nyert is a nicosiai együttes.
Videó: Delfinnel ütötte a szertárost a City hentese
A Manchester City bajnoki ünneplése közben sem tudta levetkőzni durva énjét Nigel De Jong, a gárda keménységéről ismert labdarúgója. A holland előbb a földre vitte a szertárost, majd egy felfújható delfinnel folytatta a támadást.
A Fradi ráhajt Bödére is - 3-4 napon belül tárgyalnak
Böde Dániel lesz az egyik olyan játékos, akiért a nyári átigazolási időszakban harcba száll a Ferencváros. Mint ismert, egy támadó középpályás szerződtetése a kulcskérdések között van a nyári tervekben a Ferencvárosnál. Az eddigi egyeztetések alapján úgy tudjuk, hogy a játékos igényeit teljesíteni tudná az FTC, 3-4 napon belül pedig a Pakssal is tárgyalóasztalhoz ülnek az ügyben a fővárosi klub képviselői.
Videó: Gera civilben kapta a tapsot a West Brom szurkolóitól
Az Arsenal elleni hazai meccs után osztották ki a szezon legjobbjainak járó elismeréseket a West Bromwichnál. Az ünnepség kapcsán azokat a labdarúgókat is a pályára szólították, akik a találkozón nem kaptak szerepet ilyen-olyan okok miatt. A sérülésből lábadozó Gera Zoltán civilben érkezve kapott ovációt (1:10-nél).
ETO: Újra azt csinálnák, amiért kizárták a csapatot
Ma sem tenne másként Klement Tibor, az ETO ügyvezetője azzal a kifizetéssel kapcsolatban, ami miatt kizárták a győrieket az európai kupaküzdelmekből. Klement mindezt azzal indokolta az eto.hu-nak, hogy a törvényi szabályozások nem engednék meg számukra azt, hogy másképp járjanak el. Az ügyvezető elmondta, tovább fellebbeznek.
Vadócz és Szélesi elvesztésétől is tartanak a hollandok
Nem biztos benne a NEC Nijmegen technikai igazgatója, hogy a klubnak sikerül megtartania Vadócz Krisztiánt és Szélesi Zoltánt. Mint azt Carlos Aalbers elmondta, a szándék egyértelműen megvan arra, hogy meghosszabbítsák a labdarúgók szerződését, azt azonban szabadon igazolható futballisták esetében nem lehet kijelenteni, hogy azok maradni is fognak.















