BFC Bévárdi Zsombor személyében korábbi siófoki nevelést köszönthetünk klubunknál!

Aláírta szerződését és kölcsönbe érkezik a Videotontól csapatunkhoz a korosztályos válogatott Bévárdi Zsombor.

Zsombi a Siófoki Bányász SE-ben több évig meghatározó játékos volt, ezúttal a felnőtt keretben mutathatja meg tehetségét.

„Nagyon örülök, hogy újra itt játszhatok Siófokon. Nagyon sokat köszönhetek ennek a klubnak, mivel nagyjából itt nőttem fel, és az alapokat itt kaptam meg. Disztl Lászlónak és a BFC Siófoknak ezúton is köszönöm szépen ezt az invitálást és a vendégszeretetet, illetve a Videotonnak az eddigi segítséget a fejlődésemben, és hogy elengedtek egy évre. Remélem sikeres szezonom lesz, sikeresek leszünk a csapattal, és egy nagyon jó pontja lesz ez a pályafutásomnak.” –mondta Zsombi honlapunknak.

Hogy éled meg azt, hogy korábban az utánpótlásban szerepeltél Siófokon, most pedig a felnőtt csapatban bizonyíthatsz?

„Orlovics Viktor volt, aki úgymond felfedezett, és ahogy átkerültem Balatonszabadiból, onnantól végig Gruber György volt az edzőm, az ő keze alatt dolgoztam 15 éves koromig. A Főnix Gold FC-ben folytattam, átigazoltam a Puskás Akadémiához, majd kivásárolt a Videoton. Fura érzés újra itt lenni, mert még mindig az emlékeimben él, hogy annak idején én kísértem ki a felnőtt játékosokat az NB I-es mérkőzésekre, most pedig a nagyok között játszhatok majd. Kíváncsi vagyok, hogy milyen érzés lesz a jelenlegi utánpótlás játékosokkal és edzőkkel találkozni, amikor ők is elkezdik a felkészülést.”

Milyen volt a beilleszkedés?

„Nagyon jól fogadtak, sok segítőkész fiatal van. Szerintem tökéletes az arány, hogy ugyanannyi fiatal és ugyanannyi tapasztalt, rutinos játékos alkotja a keretet. Tökéletesek az első benyomások, mindenki barátságosan fogadott, minden adott, úgyhogy most már csak a bajnokságra és a jó teljesítményre kell koncentrálnom.”

Korosztályos válogatott vagy, ami minden fiatal álma!

„Nagyon jó érzés felhúzni a címeres mezt! Folyamatosan készülök a válogatottal. Nincsenek jó emlékeim az EB-selejtezőkről, mert az U17-ben kiállítottak a második meccsemen, és végül nem jutottunk be sajnos az elit körbe. Ősszel kezdődnek majd az U19-es selejtezők Hollandiában, erre készülünk a kerettel, és remélem most sokkal szebb élményekkel fogok hazatérni.”

Egy szép válogatottban szerzett gólod bejárta az internetet a közelmúltban!

„Az EB-selejtezős gólom a legkedvesebb számomra, amivel a románok ellen egyenlítettünk.  A kínai tornán szerzett találatomon nem érzem, hogy olyan nagy lett volna, lehet szép volt, de sokkal jobban örülök inkább az elért eredménynek!”

Sok sikert és gólt kívánunk Zsombinak siófoki színekben is!

2017.07.13. 17:44

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu