BFC Döntetlennel zártuk az első törökországi mérkőzést

Csapatunk lejátszotta első törökországi felkészülési mérkőzését, ellenfelünk a dán HB Koge volt, amely hazája második ligájában az 5.helyen áll, mindössze 2 ponttal lemaradva az osztályozót érő 3.helyezéstől.

Az utazás, a kevés pihenés és a 2 órás időeltolódás ellenére rendkívül jól kezdtük a találkozót.

A 6.percben sikerült megszerezni a vezetést: egy szép jobb oldali támadás végén Nagy D. ívelte középre a labdát, Elek pedig szép mozdulattal fejelt a hálóba (1:0).

A 12.percben újabb jobb oldali támadást vezettünk, Szilágyi beadása a hosszú oldalon Hidvégit találta meg, visszakanalazta valahogy Bévárdihoz, aki a felsőlécre bombázott, igaz a kimaradt helyzet erősen vitatható volt, mert valószínűleg a gólvonal mögé pattant a játékszer – a gól azonban elmaradt.

A 28.percben növelni tudtuk előnyünket: Nagy D. szerzett labdát a félpályánál, és jó ütemben ugratta ki Bévárdit, aki lendületesen kapura indult, majd lövésébe ugyan belenyúlt a dánok kapusa, de hálóban landolt a játékszer (2:0).

A 31.percben gyorsan válaszolt a HB Koge: a 16-osunk előterében egy letámadás során labdát szereztek a dánok, majd a bepasszolt labdát Bah higgadtan lőtte a kapunkba (2:1). 

A 37.percben Fehért látta szabálytalannak a játékvezető, a megítélt szabadrúgást Rochester végezte el mintegy 18 méterről, de az nem sokkal fölésuhant.

A 42.percben Andersen kapott jó labdát a 16-osunk bal sarkánál, visszahúzta a jobb lábára, lapos, megpattanó lövését azonban Balajcza bravúrral védte.

A 45.percben Lorentz indult meg nagy lendülettel a dánok térfelén, Elek elé passzolt a védők közötti résen, támadónk ellőtte a rövid sarokra, de a dán kapus lábbal védett.

A szünetben Tajti váltotta a kapuban Balajczát.

A második játékrész siófoki helyzettel indult: Petneházi baloldali szabadrúgásába Gál csúsztatott bele, a labda elakadt a védőkben, de Elek így is el tudta lőni, a játékszer azonban szögletre pattant.

Az 54.percben Nagy D. emelt be egy labdát, Elek szépen pörgette le a 16-os jobb oldalán Petneházinak, de bal lábas lövése elsuhant a hosszú felső sarok mellett.

Röviddel később Nagy D. volt harcos, labdát szerzett az egyik dán védőtől, középre gurított és Eleket találta üresen, de a lövése mellément.

A 62.percben sorcsere következett, egyedül Hidvégi maradt fent a kezdőből.

A megfiatalított sorra gyorsan ráijesztettek a dánok: Mortensen lépett ki ziccerben, de Tajti nagyot védett!

A 65.percben Christensen próbálkozott jó szögből mintegy 18 méterről átlövéssel, de Tajti magabiztosan paskolta maga elé a labdát, majd magához ölelte.

Az egyre lendületesebben játszó dánok aztán a 75.percben kiegyenlítettek: egy gyors kontránál Häuser tört be a 16-osunk jobb oldalán, az alapvonalról visszagurított, az érkező Christiansen pedig a léc alá vágta a labdát (2:2).

Fiatal sorunk derekasan helytállt, és sikerült több támadást is vezetni, de a befejezések sikertelenek voltak.

Az utolsó esemény egy szabadrúgás volt: Kovács D.-t faultolták a dánok, Farkas állt oda, jól tekerte el a sorfal felett a labdát, de mellément a lövés.

A végeredmény ezzel döntetlen lett, a játék összképe alapján győzelmet érdemelt volna csapatunk.

BFC Siófok – HB Koge 2:2 (2:1)

BFC Siófok: Balajcza (Tajti), Szilágyi (Kiss B.), Fehér (Opavszky), Lorentz (Csibra), Hidvégi, Nagy D. (Kovács D.), Lázár (Berde), Gál (Futó), Bévárdi (György), Petneházi (Farkas), Elek (Vólent).

HB Koge: Hansen, Almeida, Arrocha, Rochester, Madsen, Helsted, Andersen, Bah, Arndal, Mumin, Häuser. Csereként pályára lépett: Bozga, Jordan, Christensen, Drost, Mortensen,  Gjog, Lassen, Christiansen, Würtz, Holmstrom.

Gólszerzők: Elek, Bévárdi, ill. Bah, Christiansen

2018.02.03. 20:05

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu