BFC Dragan Vukmir lett csapatunk szakmai igazgatója!

Dragan Vukmir személyében új vezetőt köszönthetünk klubunknál: a tapasztalt szakember a szakmai igazgatói pozíciót fogja betölteni a BFC Siófoknál!

Dragan Vukmir 23 éves koráig Szerbiában futballozott, majd 2002-ben igazolt Magyarországra, a Ferencvároshoz. A zöld-fehérek mellett játszott többek között Debrecenben és a Budapest Honvédnál. Az MTK-nál töltötte a leghosszabb időt, 2010 és 2017 között 144 mérkőzésen szerepelt a kék-fehér együttesben.

A Ferencvárossal egy alkalommal bajnoki címet nyert, két Magyar Kupa győzelmet ünnepelhetett és bemutatkozott az UEFA Kupában.

A DVSC színeiben kétszer volt magyar bajnok valamint egyszer Magyar Kupa győztes, a Honvéddal egyszer szintén Magyar Kupát nyert, míg az MTK-val a másodosztályban lett aranyérmes.

Edzői karrierje Bicskén indult el, ahol a csapatot a megyei első osztályból az NB III-ba vezényelte. Bicske után Szegeden, majd Diósgyőrben dolgozott.

Jó munkát és sok sikert kívánunk Siófokon Dragan!  

2023.01.03. 15:00

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu