BFC Gál István lett csapatunk új vezetőedzője!

A 44 éves szakember Szentesen született, a III. kerületi TVE-ben, Sopronban, BVSC-ben, REAC-ban, játszott középpályás poszton, majd 2005-ben Németországban folytatta karrierjét. Egyidejűleg elkezdte a német edzőképzőt, majd aktív pályafutása befejeztével több csapatnál is tevékenykedett. 2016-ban az Arminia Bielefeldtől visszatért Szombathelyre a Haladáshoz, ahol Mészöly Géza munkáját, mint asszisztens edző segítette. Az NB I-es vasi együttesnél töltött időszak után a III.kerületi TVE-nél szakmai igazgatóként, majd az első csapat vezetőedzőjeként dolgozott.

A mai naptól egyesületünknél fogja betölteni a vezetőedzői pozíciót és a BFC Siófok sikereiért fog dolgozni. A szakemberrel 2 + 1 éves szerződést kötött klubunk.

„Nagy örömmel fogadtam el a felkérést, mert a klub filozófiája nagyon szimpatikus volt számomra! Teljes erővel azon leszek a szakmai stábbal egyetemben, hogy a lehető legjobb helyezést érjük el a bajnokságban, és a csapatból kihozzuk a maximumot!” – nyilatkozta Gál István vezetőedzőnk honlapunknak.

Sok sikert és győzelmet kívánunk Istvánnak!

 

2019.06.12. 17:52

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu