Aldo Dolcetti távozik Siófokról

Kategória: 2007-2008
 dolcettimini.jpg
 Dolcetti: Korai távozás.

 

Klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott  Aldo Dolcettivel. Az olasz trénernek a következő szezonra is érvényes megállapodása volt, ám a sikertelenség után mégis a váltás mellett döntöttek a felek. – Nem ezzel a szándékkal ültünk le tárgyalni, váratlanul ért bennünket a dolog – mondta Csorba Ottó, a klub ügyvezetője. – Egyelőre nincs jelöltünk, de remélem a jövő héten meg tudjuk nevezni az utódját. A szakmai stáb többi tagjának június harmincadikáig van szerződése, velük még nem tárgyaltunk a folytatásról. A játékoskeretben sincs egyelőre változás. A labdarúgók egy része megkezdte szabadságát, a másik fele viszont még edzésben marad és pályára lép az NB III-as mérkőzéseken.

 

 
dolcetti_nagy.jpg
 Az olasz szakember csakúgy mint Kispesten, itt sem tudta befejezni megkezdett munkáját.

 

A híresztelésekkel ellentétben nem igaz, hogy a klub visszalép az első osztályú szerepléstől. A hírek szerint erre azért lenne szükség, mert az MTK juniorjai megnyerték az NB III Mátra csoportját és a következő szezonban a második vonalban indulnak, így nem adnak labdarúgókat a balatoniaknak. Csorba Ottó mindezt nem kívánta kommentálni, mindössze annyit mondott: igenis neveznek az első osztályba.