Búcsú a Magyar Kupától

Kategória: 2010-2011

A BFC Siófok a Kecskeméti TE-ERECO csapatát fogadta a Magyar Kupa 6. fordulójának visszavágóján. Az első mérkőzésen a lila-fehérek 5:1-re nyertek, így nem voltak nagy esélyek a sárga-kék alakulat továbbjutására, de annak tudatában léptek pályára a játékosok, hogy jó 90 percet produkáljanak.

A 12. percben egy szögletet követően Dosso vágta a siófoki hálóba a labdát, ezzel vezetéshez juttatva a vendégeket.

3 perccel később Marozsán emelt egy labdát Hommához, aki kapura lőtt, a labda kijött a kapusról és az érkező Melczer egyenlített.

A kecskeméti kapunál Lukács pontrúgásai jelentettek veszélyt: először Homma lövését hárította Akovic, majd Ludánszki fejelt nagy helyzetben mellé.

A másik oldalon Dosso szerezhetett volna gólt, de fejesét Szalma védte bravúrral, a félidő így maradt az 1:1.

A második félidőre a hazai csapatban beállt Délczeg és Csermelyi. Az ő közreműködésük is kellett a játékrész első nagy helyzetéhez, amikor László bedobását Délczeg csúsztatta Csermelyihez, aki Marozsán elé továbbított, de lövése a védőkben akadt el.

A siófoki kapunál Bori jobb oldali beadását követően Vujovic csúsztatott mellé nagy helyzetben.

Lukács hosszú oldalra átlőtt labdájából Délczeg szerezhetett volna gólt, de az átvétel után fölébombázott.

Alempijevic előtt is adódott egy nagy lehetőség: védőjével a nyakán egy az egyben vihette rá Szalmára a labdát, de a ziccert végül fölélőtte, majd pár perccel később szintén Alempijevic kapott egy labdát, ezúttal a jobb oldalon, laposan középre lőtt, de Dosso a kapu fölé vágta a labdát.

Az eredmény maradt az 1:1, a BFC Siófok pedig búcsúzott a Magyar Kupától.

BFC Siófok – Kecskeméti TE-ERECO 1:1 (1:1)

Vezette: Kulcsár Katalin (Péter Tamás, Hofbauer Roland)

 

BFC Siófok: Szalma, Pécseli, Katona, Márton, László, Marozsán (Szesztrás 78'), Ludánszki, Horváth A., Lukács, Melczer (Délczeg 46'), Homma (Csermelyi 46')

KTE-Ereco: Akovic, Preklet (Radanovic 54'), Koszó, Urbán, Farkas, Bori (Patvaros 71'), Savic (Ebala 57'), Alempijevic, Bertus, Dosso, Vujovics

 

Gólszerző: Melczer (15'), ill. Dosso (12')

Sárga lap: Savic (8'), Urbán (69'), Ebala (90')