Debrecenben is kisiklatta a Lokit a Siófok!

Bár ősszel nem kis meglepetésre simán verte a BFC Siófok a DVSC-TEVA csapatát Sowunmi és Tusori duplájának köszönhetően, most lényegesen nehezebb mérkőzés volt várható a debreceni Nagyerdőben, az előző év bajnokcsapatának otthonában.
A sárga-kék alakulat nagy lelkesedéssel játszott ezen a mérkőzésen is, aminek meg is lett a gyümölcse: egy hatalmas sikerű győzelemmel újabb fontos 3 pontot gyűjtött a BFC Siófok.
A hazai csapat már a 8. percben vezetést szerezhetett volna, amikor egy gyors debreceni szöglet után Komlósi került a földre, és a játékvezető 11-est ítélt: a büntetőhöz Czvitkovics állt oda, de lapos lövését Molnár bravúrral védte, a kipattanóból Salami szerezhetett volna még gólt, de a siófoki védők eltakarították a kapu elöl a játékszert.
A 14. percben Mogyorósi kapott egy labdát a jobb oldalon, ballal középre ívelt, ahol Homma és Komlósi ugrott fel fejelni, de a játékszer végül Délczeg elé került, aki 16 méterről ballal kilőtte a bal felső sarkot (0:1).
A 24. percben ismét Molnár védett nagyot: Yannick beadását követően Bódi fejelt kapura, a siófoki hálóőr hárítani tudott, de a labda Coulibaly-hoz pattant, lövése azonban a védőkről szögletre vágódott.
A 28. percben Tusori helyezkedett ki a bal oldalra, majd miután megkapta a labdát, remekül passzolt a kiugró Melczerhez, aki egy csellel becsapta védőjét, majd laposan keresztbelőtt a kapu előtt, de senki nem ért bele a labdába és elsuhant a lábak mellett, így kimaradt a lehetőség.
A 45. percben Homma kapott egy kitűnő labdát, és egy az egyben vihette volna kapura, de Mijadinoski utolsó emberként szabálytalanul megállította: Iványi Zoltán játékvezető habozás nélkül felmutatta a piros lapot, ezzel 10 főre fogyatkozott a Loki. A szabadrúgást a sértett Homma végezte el, és bár Verpecz megpróbálta kitornázni a labdát, a japán játékos a sorfal felett a jobb felső sarokba tekert (0:2).
A második félidő első helyzete is a Siófokhoz fűződik: Melczer szögletére Tusori robbant be jó ütemben, de nem találta el jól a labdát, és az mellément.
Az 52. percben ismét Melczer-Tusori volt a labda útja, a jobb oldali beadás végállomása azonban ezúttal már a kapu volt. Tusori az ősszel megnyert mérkőzés után tavasszal is bevette a debreceniek hálóját (0:3).
Nagyon érett egy kiütéses győzelem, azonban beindult a Loki: az 55. percben Coulibaly kapott egy nagyszerű indítást Czvitkovicstól, Fehér nem tudta elfejelni a labdát, így a debreceni csatár bevihette a 16-oson belülre, ahonnan aztán a kifutó Molnár mellett a hálóba lőtt (1:3).
Az 59. percben továbbolvadt a siófoki előny: Yannick beadását Bódi fejelte a kapuba (2:3).
A 76. percben addig passzolgattak a debreceniek, míg végül Varga került lövőhelyzetbe, jobb lábas próbálkozását azonban Molnár fölétolta.
A Loki egyenlíteni akart és ment előre 10 emberrel is, ezzel lehetőséget teremtve a siófoki kontratámadásokra: az egyik ilyen végén Melczer végezhetett el szögletet a jobb oldalról, Fehér belecsúsztatott a rövid saroknál, majd menetrend szerint érkezett Tusori, de épphogy lemaradt a labdáról.
A Siófok hősiesen küzdött a bajnokcsapat otthonában, és végül nyerni tudott, megszakítva ezzel a Debrecen másféléves otthoni veretlenségét, és a csapat elkerült a kieső helyről!
DVSC-TEVA - BFC Siófok 2:3 (0:2)
Vezette: Iványi Zoltán (Forgács Attila, Kis Zoltán)
DVSC-TEVA: Verpecz, Bernáth (Kabát 80'), Komlósi, Mijadinoski, Mardare (Dombi 72'), Czvitkovics, Varga J., Bódi, Yannick, Salami (Simac 46'), Coulibaly
BFC Siófok: Molnár, Mogyorósi, Graszl, Fehér, Novák, Lukács (Ludánszki 92'), Kecskés, Tusori, Melczer, Homma (Csordás 81'), Délczeg (Csermelyi 72')
Gólszerzők: Coulibaly (55'), Bódi (59'), illetve Délczeg (14'), Homma (45'), Tusori (52')
Kiállítva: Mijadinoski (45')
Sárga lap: Mardare (16'), Varga J. (30'), illetve Délczeg (8'), Graszl (58'), Lukács (80')















