Döntetlen a Fradi ellen

Szombaton a Ferencváros lépett pályára a BFC Siófok otthonában. A hazai csapat számára minden pont fontos a bennmaradás szempontjából, a zöld-fehérek pedig a nemzetközi porondért küzdenek, így jó mérkőzésre volt kilátás.
A Siófok remek első félidőt produkált, és már az 5. percben megszerezhették volna a vezetést, amikor Délczeg ment el nagy lendülettel a baloldalon, visszagurított Kecskéshez, a lövését Ranilovic tolta fölé.
A 18. percben Lukács szabadrúgását védte a ferencvárosi kapus.
Egy perccel később egy labdaszerzést követően megszületett a hazai vezetés: Kecskés emelt be a védők közé egy labdát, Délczeg fejjel maga elé tolta, majd bevezette a kapuig, és a kimozduló Ranilovic mellett a hálóba gurított (1:0).
A 31.percben Kecskés indult el a ferencvárosi kapu felé, majd kitolta a labdát a baloldalon érkező Melczernek, aki visszahúzta a jobb lábára, majd fölétekert.
A második játékrészben minden erejét mozgósította a Ferencváros az egyenlítés reményében. Schembri lapos lövésénél még védeni tudott Molnár, nem úgy a 64. percben: Balog jobb oldali bedobásába Melczer csúsztatott bele nem túl szerencsés mozdulattal, így helyzetbe hozva Schembrit, aki a hálóba bólintotta a játékszert (1:1).
1 perccel később Csizmadia hatalmas erejű szabadrúgását bokszolta oldalra Molnár.
Pölöskei a vezetést is megszerezhette volna a zöld-fehéreknek, de Molnár reflexszerűen belenyúlt a támadó lövésébe, és hatalmas bravúrral védett.
A 91. percben megnyerhette volna a mérkőzést a Siófok, amikor a felfutó Novák tört be a 16-oson belülre, de lövése elsuhant a kapufa mellett. Az eredmény maradt az 1:1, ami igazából egyik csapatnak sem a legkedvezőbb, de ne felejtsük el, hogy a Siófok szempontjából minden megszerzett pontnak komoly jelentősége lehet a végelszámolásnál.
BFC Siófok - Ferencváros 1:1 (1:0)
Vezette: Szabó Zsolt (Kispál Róbert, Farkas Balázs)
BFC Siófok: Molnár, Mogyorósi, Graszl, Fehér, Novák, Lukács (Csermelyi 87'), Tusori, Kecskés, Melczer, Homma (Csordás 70'), Délczeg
Ferencváros: Ranilovic, Csizmadia, Balog Z., Tutoric, Rodenbücher (Józsi 59'), Tóth B. (Pölöskei 59'), Maróti, Morales, Heinz, Schembri, Miljkovic (Abdi 77')
Gólszerzők: Délczeg (19'), illetve Schembri (64')
Sárga lap: Kecskés (24'), Lukács (84'), ill. Schembri (13'), Tóth B. (32'), Heinz (48')















