Ennyi volt

Kategória: 2007-2008
 
bfc_zte_mini.jpgApró szépségtapasz a csúnya sebre – így lehetne jellemezni a Paks elleni zárómérkőzést az egész szezon tekintetében. Csapatunk 1:1-es döntetlennel fejezte tehát be a 2007/2008-as futball-évet, azt az esztendőt, amelyet a siófoki érzelmű futballrajongók (és persze a klub is) legszívesebben szinte teljes egészében elfelejtene. Nem kis külső segítséggel – vagy szerencsével – újonc együttesünk végül a 14., még éppen bennmaradást érő helyen zárt, 27 (!) pontot szerezve. Nem éppen legfényesebb időszakán van most túl a klub, a jövőt illetően pedig még sok a nyitott kérdés.

 

A szokatlan vasárnap esti időpontban két olyan gárda találkozott egymással a siófoki Városi Stadionban, akiknek az egész évi teljesítménye és a tabellán elfoglalt helyezése szempontjából nem sok motivációja maradt, bár kétségtelen, hogy az utóbbi időben bravúros eredményeket is elérő Paks nem akarta lerontani szép bizonyítványát zuhanórepülésben lévő csapatunk pályáján sem, a sárga-kékek pedig bíztak abban, hogy legalább a búcsúfellépésen nem szerepelnek le közönségük előtt. A krónikásoknak pedig az hozhatott némi változatosságot a munkájukba, hogy feljegyezhették Horváth Attila nevét, aki siófoki nevelésű játékosként második élvonalbeli találkozóján mindjárt a kezdőcsapatban találta magát.
 
A találkozó igazi szezonvégi hangulatban zajlott, így a lelátókon helyet foglaló, nem éppen nagyszámú publikumnak nem volt oka lerágni a körmeit izgalmában. Pedig már a második percben rezeghetett volna a paksi háló, ám a vendégek 16-osának bal oldalára betörő Magasföldi elől az utolsó pillanatban becsúszva mentett Horváth Sándor. A kezdeti hazai rohamok aztán egy Sütő és egy Homonyik által leadott lövés után, negyedóra elteltével alábbhagytak, ami lehetőséget adott a vendégeknek az ellentámadásra. Elsősorban a gyakran morgó Tököli jeleskedett ebben, az ő nevéhez fűződik a paksiak első kaput eltaláló lövése is a 23. percben, amely a léc fölé szállt.
 
A 24. percben aztán gólt szerzett a hazai csapat, igaz, ezt Fábián játékvezető les címén érvénytelenítette. Homonyik tört egyedül kapura, kicselezte Horváthot és Égert, amikor utóbbi kibillentette egyensúlyából, így a hátravont támadót játszó 9-es estében már nem mert kapura emelni és a bal oldalon álló Magasföldi elé passzolt. A társ belőtte ugyan a labdát a hálóba, ám a partjelző szerint előrébb állt a passz pillanatában, mint a labda, így a találatot érvénytelenítették…
 
Ez meg is zavart rendesen Hegedűséket, és legfőképpen talán éppen a siófoki kapust, aki egy paksi szögletnél olyan rosszul jött ki, hogy Báló átemelte rajta a labdát az üres háló irányába. Végül nem lett gól az esetből – Homonyik ért vissza, majd Hegedűs javított egy kamikaze védéssel -, de azt érezni lehetett, hogy ebben az időszakban önveszélyessé vált a csapat. Ennek utóbb meg is lett a böjtje: a 30. percben Heffler jobb oldalról kanyarított egy szabadrúgást a kapu előterébe, ahol Tamási teljesen magányosan érkezett, majd 8 méterről a siófoki kapu bal alsó sarkába lőtt. (0 – 1)
 
Szerencsére (ha lehet ilyet mondani) gyors válaszcsapásként jött a hazai egyenlítő találat. Homonyik passzával Basara futott el a jobb oldalon a 37. percben, majd az alapvonal mellől középre adott, a labda pedig egy védőt is érintve a középen érkező Melczer elé került, aki két lépésről a kapu közepébe passzolt. (1 – 1)
 
A második játékrész az elsőnél is gyengébb színvonalúra sikeredett, mindössze két siófoki kapufa és Kanta Szabolcs pályára lépése érdemel említést. Az első eset az 51. percben, Melczer 15 méterről, balról leadott lövésénél történt, amikor is Kristonon irányt változtatva a labda becsapta a már elvetődő Kovács Attilát is, és a jobb kapufa tövén csattant. A paksiak nagy szerencséjére azonban a kapus a kipattanót már megszerezte. A másik ilyen lehetőség a 90. percben esett, amikor is egy jobb oldali szöglet után Magasföldi csúsztatta a labdát fejjel a jobb kapufa tövére. A labda ugyan kifelé pattant, ám még így is megjátszható lett volna, a jobb oldalon túl nagy lendülettel érkező Forgács azonban – saját magával együtt – az oldalhálóba sodorta azt…. A már megnevezett Kanta Szabolcs pedig azért érdemel külön említést, mert az utolsó 35 percre beszálló középpályásnak a tavasszal ez volt az első NB I-es fellépése a balatoniaknál, miután hosszú sérülése miatt hónapokat volt kénytelen kihagyni.
 
Az eredmény nem változott, így az Aldo Dolcetti trenírozta csapatnak végül is egy nem túl rossz döntetlennel sikerült zárnia ezt a nem éppen fényes bajnoki szezont. Hogy a folytatás miképpen alakul Siófokon, az majd kedden, azaz június 3-án, az évadzárón derül ki.
 
 
Soproni Liga
30.forduló
 
BFC Siófok   1 (1)


Paksi FC        1
(1)
 

Siófok, 800 néző
 
Siófok: Hegedűs – Popovics, Sütő (Köntös, 46’), Forgács, Miklósvári – Basara (Gajda, 75’), Horváth A., Nagy L., Melczer – Homonyik (Kanta, 55’) – Magasföldi vezetőedző: Aldo Dolcetti
 
Paks: Kovács – Kriston (Belényesi, 58’), Éger, Horváth, Csehi (Hanák, 46’) – Heffler (Márkus, 72’), Böde, Tamási, Báló – Kiss T., Tököli vezetőedző: Gellei Imre
 
Kapuralövés / kaput eltaláló lövés: 6/3 (4/2) ill. 9/3 (4/3)
 
Szögletarány: 7 : 8 (4 : 4)
 
Lesek: 3 – 1 (2 – 0)
 
Sárga lap: Miklósvári (59’) ill. Hanák (71’), Böde (91’)
 
Gólszerzők: Melczer (37’) ill. Tamási (30’)
 
 

 Mestermérleg:
 
Aldo Dolcetti:
- Bár a szerencse ma sem állt igazán mellénk, elégedett vagyok az eredménnyel. A srácok egy pillanatra sem adták fel. A tavaszra nem lehetünk büszkék, ám ez a mai eredmény adhat némi önbizalmat a következő szezon kezdéséhez. A jövőt illetően jelenleg nem tudok semmit sem mondani.
 
Gellei Imre: - Egy nagyon fárasztó sorozat végére érkeztünk a mai mérkőzéssel, amelyen szerencsére sikerült megőriznünk hosszú ideje tartó veretlenségünket. Szép tavaszon vagyunk túl, bár az ősz is ilyen jól sikerült volna. Összességében azonban elégedettek lehetünk a szezonnal, amelyért köszönet minden játékosomnak!