Hátrányban ment igazán

Kategória: 2008-2009
A bennmaradáshoz mindenképp győzelemre lett volna szükség a Paks ellen, de hiába játszott jól, és a mérkőzés nagyrészében fölényben a BFC Siófok, a végén mégis vesztesen hagyta el a pályát. Egy szerencsétlen góllal hamar hamar hátrányba kerültünk, majd egy kiállítás tetézte gondjainkat. Emberhátrányban is jól játszottunk és teljesen megérdemelten ki is egyenlítettünk. Az utolsó húsz percre kiegyenltődött a létszámkülönbség, de gólt a Paks szerzett egy jól eltalált lövésből. Mivel a Nyíregyháza pontot szerzett a Győr ellen, már csak matematikai esély van az első osztályban maradásra. (Egy magas, bajszos úr, miként a Kupában is, kirúgta alólunk a sámlit.)
 
Nem jól indult a találkozó, a 6. percben Horváth a jobb oldalon kapott indítást,  a tizenhatoson belül áthámozta magát a nagyon-nagyon határozatlan védőkön, majd középre gurított, ahol a kapunak háttal álló Vári suta mozdulattal belesarkalt. A labda a döbbent védők között a gólvonalon túlra vánszorgott. ( 0 - 1 )

A szerencsétlen gól után fölénybe került a Siófok, mozgékony középpályásaik és csatárailk többször is zavarba hozták a lassú paksi védőket. A 11. percben Kogler beadását Kanta előre hajolva hosszú kapufára fejelte. A 13. percben Hegedűs a 19. percben Ivancsics fejesét védte Kovács. A 22. percben Kogler lövésébe vetődött bele az utolsó pillanatban Éger. Két alkalommal a kiugró Magasföldit a 16-oson belül húzták vissza a védők, de a játékvezető nem látott okot a közbeavatkozásra.Bedén még egy büntető területen belüli kezezés gyanús esetet is számon kérhettek a hazai drukkerek.

A szünetben Horváth Gábor helyett Ekounda állt be. A 49. percben Ivancsics lőtt az oldalhálóba.Az 51. percben Hegedűs egy szokványosnak tűnő fault után megkapta második sárga lapját, így a BFC emberhátrányba került. Meglepő módon létszám hátrányban fölénybe került a Siófok és az 56. percben ki is egyenlített. Ivancsics jobb oldali szabadrúgását Tusori 5 méterről fejelte a hálóba. ( 1 - 1 ) Közvetlenül ezután Vári hagyott ki helyzetet. A Siófok továbbra is fölényben játszott, a 67. percben Ekounda fejelt mellé.

A 70. percben Nikolov állíttatta ki magát teljesen feleslegesen, amikor sípszó után messzire elrúgott egy labdát. Ezért megkapta második sárga lapját. A 77. percben Takács lövése alig ment mellé. A 84. percben egy Siófoki támadást követően az előre rúgott labdát a csereként beállt Nagy István két csel után bombázta Milinte kapujába. ( 1 - 2 ) Az egyenlítésre már nem maradt idő. A Nyíregyháza pontszezése következtében helyzetünk már-már reménytelené vált.

Sajnos az egész szezonban, miként a mostani találkozón is a játékvezetői ítéletek gyakran  súlytották csapatunkat.
 
 
Soproni Liga
28. forduló
 
 
BFC Siófok      1      ( 0 )
 
 
Paks                2      ( 1 )
 
Siófok, 1000 néző
Jv:  Bede F. (Kispál R., ifj. Tóth V.)
 

BFC Siófok: Milinte - Tusori (Koós 88.p.), Sütő, Hegedűs, Köntös - Kogler, Nagy, Horváth G. (Ekounda a szünetben), Kanta - Magasföldi, Ivancsics (Takács 70.p.)       Vezetőedző: Aczél Zoltán

 

Paks: Kovács - Horváth L. (Pintér 62.p.), Zováth, Éger, Szabó, Nikolov - Sipeki (Nagy I. 58.p.), Heffler, Kiss, Böde - Vári ( Pap 81.p.)        Vezetőedző: Gellei Imre

 

Gól: Vári 6.p., Tusori 56.p., Nagy I. 84.p.

 

Sárga lap: Nikolov 21.p., Horváth L. 24.p., Sütő 28.p., Hegedűs 30.p.,

 

Kiállítva: Hegedűs 51.p., Nikolov 70.p.