Hiába az emberelőny, nem bírt a Siófok a Zalaegerszeggel

A BFC Siófok csapata a ZTE otthonában lépett pályára a hétközi forduló során. A sárga-kék alakulatnak minden pontra szüksége van, hogy elkerülje a kiesést, míg a zalai kék-fehérek az elmúlt hetek eredménytelenebb teljesítménye miatt tartották nagyon fontosnak a találkozót.
Az első negyedórában szinte kapujához szegezte a ZTE-t a Siófok. 13 perc leforgása alatt 7 vendégszögletet lehetett feljegyezni. Az első komolyabb helyzet mégis a Csank-alakulat előtt adódott, amikor Horváth András kapott egy passzot a védők mögé a baloldalon egy kényszerítő után, majd keresztbelőtt a kapu előtt, de végül senki nem ért bele, és a labda elsuhant a lábak mellett.
A másik oldalon Melczer indításával a remek formában játszó Délczeg indult meg a kapu felé, de Vlaszák hárítani tudott.
Pár perccel később Csordás szögletét Tusori bólintotta mellé.
A 15.percben a ZTE megszerezte a vezetést: Delic gurított le kicsiben Horváth Andrásnak a baloldalon egy szabadrúgást, aki kapura lőtt - a lövés vélhetően mellément volna, de Turkovs még bele tudott fejelni, és a labda a siófoki hálóba szállt (1:0).
A zalaegerszegi kapunál Melczer szabadrúgásába csúsztatott bele Kocsárdi, de az alapvonalon túlra pattant.
Tusori futott el a jobboldalon, középreívelt, Novák lefejelte a landát Csordás elé, aki kapura lőtt, de ezúttal is védeni tudott Vlaszák.
A siófoki kapunál egy újabb pontrúgás jelentett veszélyt: Horváth András végezhetett el szabadrúgást a baloldalról, és úgy tekerte rá, hogy végül senki nem ért bele, de centikkel ment el a labda a kapufa mellett.
Csordás szögletét Tusori stukkolta vissza középre a hosszú oldalról, ahol Isaac fejelhetett, de Vlaszák fogta a próbálkozását.
Csordás-Délczeg volt a következő labda útja, a támadó lövését azonban Vlaszák hárította.
A második játékrészben is jobban kezdett a Siófok. Délczeg kapott egy labdát a baloldalon, a védő ugyan szerelte, de a játékszer ottmaradt és az érkező Melczer lőhette kapura - a végállomás ezúttal is a zalaegerszegiek kapusa volt.
Pár perccel később Novák futott fel a baloldalon, középre adott laposan, Homma lekészített, Melczer lőtt, de a védőkről szögletre pattant a labda.
Az 54. percben megszületett a második hazai gól: egy lerántást követően Horváth András végezhetett el büntetőt, amit magabiztosan értékesített (2:0).
A 64. percben feléledtek a siófoki remények: Bogunovic utolsó emberként nyomta le a földre a 16-oson belül a kiugó Hommát, amiért a játékvezető 11-est ítélt. Bogunovic piros lapot kapott, Csordás pedig értékesítette a büntetőt (2:1).
A mérkőzés hátralévő részében a Siófok játszott fölényben, a hazaiak a kontrákra építettek. Akadtak ugyan sárga-kék helyzetek, de nem sikerült élni az emberelőnnyel, így vereséget szenvedett a BFC Siófok.
ZTE FC - BFC Siófok 2:1 (1:0)
Vezette: Andó-Szabó Sándor (Ring György, Huszár Balázs)
ZTE FC: Vlaszák, Kocsárdi, Bogunovic, Szalai, Panikvar, Balázs (Varga 76'), Kamber, Horváth A., A. Delic (Simonfalvi 51'), Simon, Turkovs (Miljatovic 66')
BFC Siófok: Molnár, Tusori, Fehér, Graszl, Novák, Ludánszki (Lukács 68'), Kecskés, Isaac (Homma 46'), Melczer (Csermelyi 88'), Délczeg, Csordás.
Gólszerzők: Turkovs (15'), Simon (54'), illetve Csordás (64')
Kiállítva: Bogunovic (64')
Sárga lap: Kocsárdi (12'), illetve Henry (25'), Ludánszki (53'), Tusori (72'), Novák (77')















