Kiszenvedett győzelem
Majális helyett Bajnoki mérkőzés várt pénteken kora délután a BFC Siófok második csapatának játékosaira. A sereghajtók közé tartozó Környe jól megszervezte védekezését és sokáig tartotta is magát a ziccereit első félidőben elszórakozó BFC II ellen. A győztest gót a felnőttek között kiállított, s ezért a hét végén a tartalékcsapatban szereplő Horváth Gábor fejelte.
Magának tette nehézzé a mérkőzést a siófoki csapat, hiszen az első félidőben négy száz százalékos ziccert is elhibáztak a támadók. A 4. percben Horváth Bence lépett ki a lest reklamáló védők között, de a lövést elkapkodta és az a kapufa mellett gurult ki a pályáról. Két perccel később ugyanő került helyzetbe, de ballal a hosszú sarok mellé gurított. A 22. percben Handler állt teljesen egyedül a kapussal szemben, és teljesen érthetetlenül az elfekvő hálóőrbe bombázta a labdát. A félidő utolsó pecében Ismét Horváth Bence került ziccerbe, de a harmatgyenge emeléssel próbálkozott a rövid sarokba. A környeiek kapusa ismét hárított, a kippatanót a támadó középre gurítás helyett a visszafutó védőbe lőtte.
A vendégek a második félidőben is folytatták addigi játékukat, szorosan és fegyelmezetten védekeztek, és mivel a siófoki támadó szekció rendkívül gyenge napot fogott ki, a kapujuk sokáig nem forgott veszélyben. A 70. percben sikerült feltörni a védelmet. Krizbai vett le egy labdát a tizenhatoson belül, majd befordult és jobbról lágyan átívelt a túlsó oldalra, ahol az egyedül hagyott Horváth Gábor erős fejest küldött a hálóba. (1 - 0) . A bekapott gól után a vendégek az addig elhanyagolt támadásokra is fordítottak erőt, aminek egy hatalmas kapufa lett az redménye. A szerencse ezúttal Balikó mellett állt, így a három pont, a visszafogott teljesítmény ellenére a Balaton partján maradt.
NB III Duna-csoport
24. forduló
BFC Siófok II 1 ( 0 )
Környe 0 ( 0 )
Siófok, 50 néző
BFC Siófok II: Balikó - Horváth G., Márton, Baranyai, Körmendi - Eugene, Horváth A. - Horváth B. (Tóth A. 55.p.), Krizbai, Tóth R. (Hollósi 82.p.) - Handler (Orosz 73.p.) vezetőedző: Horváth Károly
Gól: Horváth G. 70.p.
Sárga lap: Orosz 81.p.















