NB III: Negyvenöt játékos, huszonnégy gólszerző
A legtöbb mérkőzésen Horváth Attila, Horváth Bence (26) szerepeltek, Nyers Zsoltot, Márton Dávidot (25) megelőzve. (Rajtuk kívül Orosz Miklós és Baranyi Dávid volt még, aki több mint húsz meccset kapott.)
A siófokiak a szezonbéli 30 találkozón 58 gólt lőttek, a harmadik legtöbbet a csoportban. Ebben a műfajban sajnos csak Horváth Bence jeleskedett, aki 16 gólt szerzett. Utóbbit Csopaki és Kozmor követi a házi rangsorban szerény 5, illetve 4 találattal. A kék-sárgák közül összesen 24 (!) labdarúgó talált az ellenfelek hálójába, ami szintén nem mindennapi. A balatoniak dolgát nyolc kiállítás is nehezítette, melyek közül háromszor Miklósvári Jánost, kétszer a kapus Balikó Milánt büntették. Az előbbi csak hét meccsen játszott, de még két sárgát is begyűjtött. Az utóbbiból Körmendi László (4) kapta a legtöbbet.
– Kellett fél év, hogy a csapat megszokja a felnőttek közti játékot – értékelt Horváth Károly edző. – A Nyers, Baranyai, Márton, Körmedi védő négyes az együttes erőssége lett, Balikó és Sánta szereplésével kapusgondjaink sem voltak, a támadójátékban pedig Horváth Bence eredményességének volt köszönhető, hogy öt helyet előre tudtunk lépni a tavasszal. Horváth Attila egyenletes, jó teljesítményt nyújtott, aki be is mutatkozhatott az első osztályban. Nagy segítség volt, hogy a Liga kupában is játszhattak néhányan a csapatomból, akiknek nagy szerepük volt abban, hogy a sorozat elődöntőjébe jutott a klub. Hosszú évek után az utánpótlásból kiöregedők nem hullottak el, sőt néhányan az első csapatnál is számításba vehetők, ami ösztönzőleg hat a fiatalokra.
A góllövőlista (58):
16 Horváth B.
5 Csopaki
4 Kozmor
3 Lipcsei, Halászi, Homonyik
2 Köntös, Magasföldi, Tusori, Basara, Melczer, Kanta Sz.
1 Magyar M, Gyánó, Sz-Kovács, Nyers, Gajda, Körmendi, Szalai, Disztl M., Gerván, Márton, Eugene, Miklósvári
Kiállítások (8):
3 Miklósvári
2 Balikó
1 Horváth A., Ambrus, Homonyik.
Sárga lapok (39)
:
4 Körmendi
3 Márton, Baranyai, Horváth A.
2 Miklósvári, Basara, Homonyik, Klauz, Papp G., Nyers, Gyánó, Bartos, Orosz, Disztl M.
1 Kárpi, Köntös, Kanta Sz., Sütő, Ludányi, Horváth B.
Mérkőzések (ősz/tavasz):
26 Horváth A. (14/12), Horváth B.(14/12)
25 Nyers (10/15), Márton (12/13)
22 Orosz (10/12)
21 Baranyai (8/13)
19 Klauz (11/8)
17 Balikó (7/10), Szalai P. (5/12)
15 Halászi (-/15)
13 Bartos (7/6)
12 Körmendi (-/12)
11 Papp G. (8/3), Gerván (3/8)
10 Homonyik (6/4)
9 Sánta (5/4), Kovács N. (5/4), Köntös (4/5)
8 Csopaki (4/4), Sz-Kovács (8/-), Gyánó (8/-)
7 Kozmor (5/2), Disztl M. (7/-), Miklósvári (5/2), Ludányi (-/7), Ambrus (5/2)
6 Baloni (4/2), Lipcsei (-/6), Tusori (6/-)
5 Kun G. (5/-)
4 Gajda (3/1), Kanta Sz. (-/4), Balogh L (4/-)
3 Melczer (3/-), Magyar M. (3/-), Eugene (3/-), Sütő (-/3)
2 Basara (-/2), László (-/2), Selei (2/-),
1 Popovic (-/1), Csóka (-/1), Magasföldi (-/1), Kárpi (1/-), Szabó E. (-/1).
A végigjátszott mérkőzések:
25 Horváth A.
23 Márton
21 Horváth B.
16 Baranyai
15 Balikó (k)
13 Nyers
9 Orosz, Sánta (k)
8 Körmendi, Homonyik,
7 Miklósvári, Ambrus, Köntös, Disztl M., Bartos
6 Lipcsei
5 Klauz, Tusori
4 Baloni (k), Halászi, Kanta Sz.
3 Melczer, Kozmor, Gajda, Sütő, Eugene, Gyánó
2 László, Sz-Kovács, Csopaki, Selei.
1 Ludányi, Popovic, Csóka, Basara, Papp G., Kárpi, Kun G., Balogh L.
0: Magyar M., Szabó E., Kovács N., Gerván, Magasföldi, Szalai P.
A legtöbbször becserélt játékosok:
12 Klauz, Szalai P.
11 Gerván
8 Orosz, Kovács N., Papp G.
A legtöbbet lecserélt játékosok:
10 Nyers
8 Halászi
6 Csopaki
5 Orosz, Horváth B., Ludányi, Szalai P.
4 Körmendi, Kozmor, Gyánó















