| Elkezdték! |
|
|
A BFC Siófok a 2. helyen zárta az őszt az NB II-es bajnokság Nyugati csoportjában. A téli szünet immár a múlté, a csapat elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra.
A rövid téli pihenő után megkezdődött az élet a klubnál. Az őszi szezon zárását követően a játékosok egyéni edzésterv szerint dolgoztak, és teremtornákon szerepeltek, csütörtökön pedig újra elindult a közös munka. A napi két edzés mellett konditerembe járnak a játékosok. A keretben történt két változás: a második számú kapus, Balikó Milán Szigetszentmiklósra igazolt, míg a másik távozó Fleischhacker Miklós a középpálya bal oldaláról, aki jelenleg csapatot keres. Két új játékos vesz részt a klubnál próbajátékon: kapusposzton a Paksról érkező Bartus Balázs szeretne jó benyomást tenni a szakmai vezetésre, a másik tesztelés alatt álló játékos pedig Arany Zoltán, aki székesfehérvári nevelés, de az elmúlt időszakot Újpesten töltötte. Ha már az imént a szakmai vezetésről szó esett, itt szintén történt változás. A csapat ügyvezető igazgatója, Csorba Ottó lemondott tisztségéről, helyét Horváth Károly vette át, aki klubigazgatóként tevékenykedett. Horváth Károly emellett az NB III-as alakulat edzője volt, összefogja az utánpótlás csapatok versenyeztetését, és több alkalommal segítette már a felnőtt együttes szakmai munkáját is, így talán nem meglepő, hogy a Diógyőrbe távozott Hagymási Zoltán után most ő irányítja az edzéseket a pálya széléről. A sajtóban felröppentek olyan hírek, miszerint a vezetés tárgyal Gyimesi Lászlóval, Glázer Róberttel és Vígh Tiborral, de mindez kacsa volt. Szombaton a csapat a szokásos januári disznóvágással hangol a tavaszi szezonra, melynek célja a jó hangulatú összetartás. Az szinte biztos, hogy a szűkös anyagi helyzet miatt idén elmarad az edzőtáborozás, kialakultak azonban az edzőmérkőzések időpontjai: 4 alkalommal idegenben lépnek pályára a fiúk, 4 alkalommal itthon.
2010.02.02. Zalaegerszeg - BFC Siófok 14:00
2010.02.06. MTK - BFC Siófok 13:00
2010.02.10. Budapest Honvéd - BFC Siófok 14:00
2010.02.13. Paks - BFC Siófok 11:00
2010.02.17. BFC Siófok - Nagyatád 14:00
2010.02.20. BFC Siófok - Kaposvölgye 11:00
2010.02.24. BFC Siófok - Tököl 14:30
2010.02.27. BFC Siófok - Baja 13:00
B.G.
|
|
| Utolsó frissités ( 2010. február 04. csütörtök 19:04 ) |
| < Előző | Következő > |
|---|
Tabella
| NB I - 2010/2011 - 5. forduló |
||
|---|---|---|
| 1. | DVSC-TEVA |
10 |
| 2. | Kaposvári Rákóczi |
10 |
| 3. | Vasas |
10 |
| 4. | MTK Budapest |
10 |
| 5. | Budapest Honvéd |
9 |
| 6. | Videoton | 8 |
| 7. | Ferencváros | 7 |
| 8. | Újpest FC |
6 |
| 9. | Győri ETO |
5 |
| 10. | ZTE FC |
5 |
| 11. | Paksi FC |
5 |
| 12. | Lombard Pápa | 4 |
| 13. | Szolnoki MÁV |
4 |
| 14. | KTE-Ereco |
3 |
| 15. | BFC Siófok |
3 |
| 16. | Haladás | 1 |
Látogatók
Jelenleg 7 vendég olvas minketLegfrissebb focihírek - Pepsifoci.hu
© 2010 A BFC Siófok hivatalos honlapja
©
©
























