Honlap arrow Blog arrow Döntetlennel zárta a felkészülést a BFC Siófok
Döntetlennel zárta a felkészülést a BFC Siófok Nyomtatás
Horváth Károly alakulata az NB III Dráva csoportjában szereplő Bajai LSE csapatát fogadta a Siófok-Kiliti műfüvön. A vendégek hibátlan őszt tudhatnak maguk mögött, és a Nagy Tamás által dirigált bajaiak ezúttal is jó teljesítményt nyújtottak. A Siófok küzdött, akart, de a góllövés ma nem sikerült.
 

BFC Siófok                 0         

 

Bajai LSE                   0       

 

BFC Siófok: Szalma - Fehér, Graszl, Márton (Sallér), Köntös - Thiago (Ribi), Nagy L. (Ludánszki), Kanta, Arany  (Pécseli) -  Délczeg, Roni (Horváth A.). Vezetőedző: Horváth Károly

 

Bajai LSE: Herbert - Suba (Csengő), Trucz, Zsók, Vincze - Domokos (Halászi), Rátkai (Márton E.), Lógó, Rozsi (Vasas) - Szabó N. (Kranjz), Kohány (Nagy E.). Vezetőedző: Nagy Tamás
 
Küzdelmes, kemény, jó mérkőzést játszott egymással a két csapat. Az első félidőben kezdeményezőbben léptek fel a vendégek, amit jól mutat, hogy a Siófok kapusának, Szalmának már az első percben komoly védenivalója volt. A hazai védelem egymásra várt, Kohány ezt kihasználva helyzetbe hozta Szabót, de Szalma nagyszerű ütemben mozdult ki kapujából, és a lövés pillanatában testi épségét nem kímélve kivetődve védett. A következő helyzet is a Baja előtt adódott, amikor a jobb oldalról egy gyorsan elvégzett szabadrúgást keresztbe lőttek, Rozsi jó ütemben lépett ki, és lövése nem sokkal kerülte el a siófoki kaput. Horváth Károly alakulata kétszer is a bajai védők mögé tudott kerülni, de a beadásokat mindkét esetben levédekezték a vendégek. Fehér távoli lövése jelentette az újabb komoly veszélyt, de a támadással felhúzódó siófoki védő kísérletét Herbert hárítani tudta. A félidő utolsó helyzetét a vendégek jegyezhették. Egy baloldali szabadrúgást követően a kipattanót a bajaiak szerezték meg, a játékszerre Suba csapott le, de lövése mellé ment. A második félidőben a Baja átlövésekkel próbálkozott, melyek azonban rendre a kapu fölé mentek. Szalmát Suba dolgoztatta meg, aki a jobb oldalon kapott egy indítást, melyet kapura küldött, bár elsőre úgy tűnt, hogy beadásnak szánta - a siófoki hálóőr a felsőléc alól tornászta szögletre a labdát. A legnagyobb siófoki helyzet Kanta előtt adódott: egy bajai szabadrúgást követően Szalma Délczeget hozta játékba, aki gyakorlatilag végigsprintelt a pályán, középre emelt, ám Kanta lövését Herbert bravúrral hárította. A mérkőzés hátralévő részében is a nagy küzdelem volt a jellemző, a mezőnyben jól teljesítő, de a helyzetkihasználással bajlódó Siófok és a szervezetten, NB II-es színvonalon játszó Baja végül reális, gól nélküli döntetlennel zárt. 
Utolsó frissités ( 2010. február 27. szombat 16:27 )
 
< Előző   Következő >

Tabella

NB I - 2010/2011 - 5. forduló
1. DVSC-TEVA
10
2. Kaposvári Rákóczi
10
3. Vasas
10
4. MTK Budapest
10
5. Budapest Honvéd
9
6. Videoton 8
7. Ferencváros 7
8. Újpest FC
6
9. Győri ETO
5
10. ZTE FC
5
11. Paksi FC
5
12. Lombard Pápa 4
13. Szolnoki MÁV
4
14. KTE-Ereco
3
15. BFC Siófok
3
16. Haladás 1

 

Roneko Kft.

 

femol1.jpg

 

 

 

 

sioport_felirat_siraly2.jpg

 

Magyar Labdarúgó Szövetség

MHLL

Duna TV

Sport TV

vabeko_logo_kicsi.jpg

galeriuslogo.jpg

peugeot_logo.jpg

saba_logo_s.jpg

zoldfok.gif

Látogatók

Jelenleg 5 vendég olvas minket
© 2010 A BFC Siófok hivatalos honlapja © ©