BFC Paksról erősített csapatunk!

Tapasztalt játékost igazoltunk az OTP Bank Liga NB I-ben szereplő Paksi FC-től: Nagy Richárd kölcsönbe érkezik a BFC Siófokhoz a 2023/2024-es szezonra!

Az 1994-es születésű játékos a támadó szekciót fogja erősíteni. Korábban játszott Vácon, Kaposváron, míg az atomvárosi zöld-fehéreknél 3 évig volt a keretben.

Az előző szezonban kezdőként számoltak vele, de a Debrecen elleni mérkőzésen történt egy sajnálatos sérülés, ami miatt most nyárra lett 100%-osan egészséges.

„Jó érzésekkel jöttem Siófokra, Somogy megye közel áll a szívemhez. Nagyon normálisak voltak a srácok az öltözőben, még talán túlzott tiszteletet is adtak, mert az NB I-ből érkeztem. A beilleszkedésemmel az első naptól kezdve nem volt probléma, mindenki segítőkész. Csapat szinten szeretnénk minél jobban teljesíteni. Sok a fiatal a keretben, szeretnénk a tavalyi jó teljesítményt nyújtani, de ha tudjuk, még túlszárnyalni is. Véleményem szerint alkalmas rá a keret, és nagyon jó szakmai munka folyik. Egyénileg szeretnék minél többet játszani, minél előbb teljesen utolérni magam, és jóformában futballozni. A célom az, hogy a csapatot gólokkal és gólpasszokkal segítsem, és bízom benne, hogy a fiataloknak is támasz lehetek a rutinommal. Remélem minél több örömet szerzünk majd a szurkolóinknak!” – nyilatkozta új játékosunk a honlapunk számára.

Szeretettel köszöntünk Ricsi a BFC Siófoknál, sok sikert és győzelmet kívánunk!

Fotó: Paksi FC weboldala

2023.07.07. 14:12

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu