BFC Profi szerződést kaptak a Siófoki Bányász fiataljai!

Lapos Máté, Török Dávid és Németh János személyében a 2018/2019-es bajnoki év során kettős játékengedéllyel 3 játékos is felkerült a felnőtt kerethez a siófoki utánpótlásból.

Közülük Lapos Máté végig játszotta a zárófordulóban a Cegléd elleni találkozót, és jó teljesítményt nyújtott a jobb oldali védő pozíciójában. Török Dávid csereként kapott játéklehetőséget a Budaörs ellen.

A Siófoki Bányász SE fiataljai profi szerződést kaptak klubunktól, így a következő szezonra már teljes értékű BFC Siófok játékosként kezdhetik majd meg a felkészülést!

„Örülünk és egyúttal elismerésünket fejezzük ki, hogy a Siófoki Bányász utánpótlásából egyszerre 3 játékossal tudunk profi szerződést kötni. Balogh Bence Benitó, volt az utolsó, akivel szerződést kötöttünk az utánpótlásból, és lassan alapemberré vált a felnőtt csapatban. Az ő példája is mutatja, hogy megfelelő szakmai munka mellett a siófoki utánpótlásból is el lehet jutni az NB II-es felnőtt csapat öltözőjébe. Továbbra is prioritása a klubnak, hogy az itt nevelkedő fiatal játékosok közül a legrátermettebbeknek lehetőséget biztosítsunk a felnőtt csapatnál.” – nyilatkozta honlapunknak Mihalecz István sportigazgató.

2019.05.28. 11:43

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu