BFC Színvonalas, jó mérkőzésen győztük le a Soroksárt!

Húsvét ünnepe újabb nagy győzelmet hozott: a feljutásért küzdő Soroksár SC volt csapatunk vendége a Révész Géza utcai stadionban.

A vendégeknél több ex-siófoki játékos is pályára lépett: Fülöp, Peszmeg, Gárdos és Huszák a kezdőben, Pál csereként kapott lehetőséget. 

Gyepes és Lorentz eltiltás miatt hiányzott a sárga-feketéknél, Disztl László vezetőedzőnknek szerencsére ezúttal nem kellett ilyen problémával foglalkoznia.

Remekül kezdtük a találkozót: a 6.percben Nagy Dániel ment el a jobb oldalon, Tamaskó kísérte, aki jól ívelt középre, Gréczi lekészítette a labdát Petneházinak, ő pedig ballal a vendégek kapujába lőtt (1:0).

A 9.percben Gengeliczki emelte fel a labdát jobb külsővel, Huszák elé került a játékszer, de jócskán mellélőtt.  

A 12.percben egyenlített a Soroksár: Fülöp jól passzolt fel az üres területbe egy labdát, Lovrencsics lökésgyanúsan indult rá, majd ellőtte, Tajti ugyan beleért, de a játékszer a kapuban landolt (1:1).

A 26.percben 3 a 2-ben vihettük a vendégek kapujára a labdát, Gréczi lövése azonban fölément.

A 28.percben Gengeliczki felívelését Lovrencsics bólintotta Sándorhoz, aki visszahúzta a bal lábára a labdát, majd nem sokkal fölétekert.

A 34.percben Gárdos – Huszák volt a labda útja, utóbbi Lovrencsics elé tálalt, de lövésébe Tamaskó csúszott bele az utolsó pillanatban és szögletre mentett.

A 40.percben Petneházi jól ívelt középre jobbról egy szabadrúgást, Fülöp menteni akart, de ahogy belecsúsztatott, még veszélyesebben suhant el a labda a kapufa mellett.

A 42.percben egy kis szögletet passzoltak le Peszmegnek, középre ívelését pedig Csilus fejelte mellé.

A második játékrész első lehetősége a Soroksár előtt adódott: egy baloldali beadást követően Huszák fejelt mellé.

Az 52.percben Csilus szerzett labdát, beívelését követően Lovrencsics került helyzetbe, de ballal elhibázta a nagy ziccert.

Az 59.percben újra vezetéshez jutottunk: Farkas szerzett labdát jó ütemben, majd lendületesen elindult, kipasszolta Gréczihez, aki jól adta be középre a labdát, Elek pedig a hálóba passzolt (2:1).

A 66.percben növeltük előnyünket: Farkas felívelését jól csúsztatta meg Elek, Petneházi még továbbtolta a labdát, Nagy Dániel pedig Jova mellett a hálóba bombázott (3:1).

A 78.percben Berki küzdött a labdáért a soroksári védőkkel, sikerült elpöckölniük a játékszert, a felszabadítási kísérlet azonban rövid lett, Petneházi lőhetett kapásból, de a próbálkozása fölément.

A 80.percben Czvitkovics ugratta ki a leshatáron Berkit, a visszaérő védők azonban szerelni tudták még lövés előtt.

Tajti pillanatai következtek: Sándor passzát követően Lovrencsics közeli lövését védte kapusunk, majd Huszák távoli, léc alá tartó löketét tornázta fölé.

Röviddel később Huszák ismét szépíthetett volna, de lövése Kovács Dávid blokkjának köszönhetően fölépattant.

A 84.percben már nem volt szerencsénk: Sándor felívelését még a levegőben lőtte el jobbal Lovrencsics, és a felső lécről a gólvonal mögé pattant a labda (3:2).

A 86.percben egy baloldali bedobást követően Kovács Dávid jól gurított Berki elé, lövése azonban elakadt Jovában.

A 91.percben is Berki volt harcos az alapvonalnál, sikerült középre passzolnia, Czvitkovics egy jó átvétellel helyzetbe hozta magát, de lövését Jova szögletre tolta.

Az eredmény így maradt a 3:2, újabb fontos 3 pontot szereztünk, és ami különösen örömteli, hogy a Balmazújváros után egy másik feljutásra esélyes csapat ellen is sikerült nyerni!

BFC Siófok – Soroksár SC 3:2 (1:1)

Vezette: Szilasi Szabolcs (Kis Zoltán, Mohos Milán)

BFC Siófok: Tajti, Tamaskó, Gál, Czingráber, Farkas, Berde, Lázár, Nagy D., Petneházi (Czvitkovics 78’), Gréczi (Kovács D. 65’), Elek (Berki 73’). Vezetőedző: Disztl László

Soroksár SC: Jova, Fülöp, Gengeliczki, Valencsik, Silye, Csilus (Nagy O. 69’), Peszmeg (Bajzát 87’), Huszák, Sándor, Gárdos (Pál 60’), Lovrencsics. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás

Gólszerző: Petneházi (6’), Elek (59’), Nagy D. (66’), ill. Lovrencsics (12’, 84’)

Sárga lap: Berki (93’)

2017.04.18. 21:59

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu