BFC Továbbjutottunk Andráshidán a Magyar Kupában!

Csapatunk a Magyar Kupa 7.fordulójában a TARR Andráshida vendégeként lépett pályára szerdán szimpatikus, jó körülmények között.

A hazaiak az NB III Nyugat csoportjában szerepelnek, a 6.helyen állnak a tabellán.

Varga Attila ezúttal kicsit felforgatta a csapatot: a kapuban Kis Tamás állt, mivel Tajti Norbert megsérült az egyik múlt heti edzésen, Balajcza Szabolcs pedig a kispadról drukkolt hálóőrkollégájának. 7 ember mentesült a játék alól erre a napra, de ők is tréningen vettek részt, hogy megkapják a megfelelő terhelést. A mérkőzés érdekessége volt, hogy vezetőedzőnknek még volt 1 meccsre szóló eltiltása a Magyar Kupában, így a lelátóról figyelte a találkozót.

Az összeállítások az alábbiak szerint alakultak:

TARR Andráshida: Macher, Tóth L., Simonfalvi, Szegleti, Kalamár, Marsai, Major, Szabó M., Kovács L., Nagy Z., Vittman. Cserék: Horváth M., Horváth T., Horváth D., Takács, Balla, Ferencz, Varga. Vezetőedző: Dobos Sándor.

BFC Siófok: Kis T., Kozma, Szabó B., Szilágyi, Petneházi, Tóth B., Farkas, Kiss B., Balogh B., Lorentz, Lázár. Cserék: Balajcza, Tamaskó, Erőss, Senic, György, Kovács D., Opavszky.  

A mérkőzés játékvezetője Kovács Gábor Péter volt, asszisztensei Aradi József és Reinicz Gábor.

Jól kezdtük a találkozót: a 4.percben Szabó B. kapott egy labdát a baloldalon, majd középre tekert, de a hosszún érkező Kozma feje előtt centikkel elment a játékszer.

A 7.percben Szabó B. ismét jól emelt középre balról, ezúttal is Kozma jött a hosszún, visszastukkolta középre a labdát, de Tóth B. föléfejelt.

A 13.percben büntetőből megszereztük a vezetést: a 16-oson belül a jobbról betörő Kozmát akasztották, amiért Kovács Gábor Péter 11-est fújt. Petneházi állt oda és higgadtan lőtt a hálóba (0:1)!

A 22.percben nem sokon múlott, hogy növeljük előnyünket: Farkas baloldali szöglete jól szállt középre, de Tóth B. fejese a felsőlécről fölément.

A 24.percben óriási bravúrt mutatott be kapusunk, Kis T.: Tóth L. végezhetett el szabadrúgást a baloldalról, amit  veszélyesen tekert rá, Kis T. azonban felsőlécre tornázta a labdát, majd a kipattanót Farkas gyűjtötte be, és felszabadított.

A 27.percben Kalamár kapott sárga lapot a hazai csapatból Szabó B. buktatásáért.

A 38.percben egyenlített az Andráshida: Tóth L. ívelt középre balról egy jó szabadrúgást, amit Major fejelt a hálónkba (1:1).

A második félidőt is mi kezdtük jobban: a 47.percben Szabó B. lépett ki és tört be a hazai 16-os baloldalán, belelöbbölt a labdába, így el is ment az a kimozduló Macher mellett, de végül elpattogott a kapu előterében a játékszer.

A 61.percben Kalamár kapott sárga lapot a hazai csapatból.

A 62.percben újabb lap villant hazai oldalon, ezúttal Nagy Z. részesült sárga kártyás figyelmeztetésben.

 A 64.percben még egy sárga lapot kiosztott Kovács Gábor Péter játékvezető, az andráshidai csapatkapitány, Vittman kapta reklamálásért. Az eset után közvetett szabadrúgással jöhettünk a hazai 16-oson belülről. Farkas lőtte el, de a sorfalból kirobbanó hazai játékosokban elakadt a játékszer, igaz a lepattanó után nem szabadult fel az Andráshida kapuja, a nagy tömörülésben még elsuhant egy siófoki lövés, Macher azonban védeni tudott bravúrral.

A 70.percben cserélt csapatunk: Senic állt be Balogh B. helyett.

Röviddel később Kalamár volt harcos a 16-osunk baloldalán, lendületesen betört, majd bombaerős lövése elsuhant a kapu felett.

A 74.percben a hazaiak mestere, Dobos Sándor is cserélt: Marsai helyén Varga folytatta a játékot.

Az Andráshida mindent egy lapra feltéve megpróbált rohamozni a győzelem reményében, de támadásaik fennakadtak a védelmünkön.

A 84.percben cserélt csapatunk: Tamaskó lépett pályára, Farkas jött le. 

A hajrában parázs hangulat alakult ki, ami nagyban betudható annak is, hogy a 87.percben megszereztük a vezetést: egy beemelt labdára Tóth B. mozdult jó ütemben a 16-os jobb oldalán, bár a védő a nyakán volt, sikerült átvennie, kapura fordult, és a rövid sarokba lőtt Macher mellett (1:2)!

A hazaiak cseréltek is: Szabó M. helyére Horváth D. állt be.

A 89.percben Kovács L. kiállítása miatt 10 főre fogyatkozott az Andráshida: a hazaiak játékosa durva belépővel buktatta a félpályánál Tóth B.-t. Az esetet követően még dulakodás is kialakult. Játékosunk Tóth B. sárga lapot, míg Kovács L. pirosat kapott. Szerencsére a csúnya szabálytalanságnál nem történt sérülés.

A 90.percben cserélt csapatunk: György folytatta a játékot Szabó B. helyett.

A 92.percben még az Andráshida is cserélt: Major helyett Takács lépett pályára.

A hátralévő időben már nem változott az eredmény, így csapatunk nyert a nagyot küzdő Andráshida ellen és továbbjutott a Magyar Kupában. 

2017.10.26. 10:23

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu