BFC Villáminterjú az új játékosainkkal: célkeresztben Hajnal Gergely

Támadó felfogású játékos érkezett csapatunkhoz a nyári felkészülés során a Budapest Honvédtól: a 2001-es születésű Hajnal Gergely az edzőmérkőzések során már 3 gólt szerzett. Betalált a Balassagyarmat, a PMFC és a Honvéd ellen is!

Vele beszélgettünk a mai edzés előtt röviden.

Bemutatkoztál első NB II-es profi mérkőzéseden a felnőttek között. Milyen érzés volt pályára lépni rögtön a kezdőben?

„Már régóta vártam ezt a pillanatot, hogy bemutatkozhassak egy felnőtt bajnoki mérkőzésen, ami most sikerült is. Nagyon örülök, mert nagyon sokat küzdöttem azért, hogy egy ilyen csapatban játszhassak, ilyen társakkal és ilyen ellenfelekkel. Boldog vagyok! Elején kicsit tartottam tőle, hogy milyen lesz nap mint nap a felnőttek között lenni, de úgy gondolom, hogy sikerült beilleszkednem, és gyorsan befogadtak a csapattársaim. A felkészülési meccsekre talán mondhatom azt, hogy jól sikerültek számomra. Csereként léptem pályára, de mindig próbáltam hozzátenni a mérkőzéshez, és ez legtöbbször sikerült is gólpasszal vagy góllal. Nagyon bízom benne, hogy ez a teljesítményem a bajnokságban is ki fog majd tartani. Nagyon jól érzem magam Siófokon, és remélem sokáig itt lehetek a klubnál!” - nyilatkozta Geri honlapunknak.

Holnap milyen eredményre számítassz a Budaörs ellen?

„Mindenképpen ki szeretnénk javítani a vasárnapi Haladás elleni mérkőzést, ezért szerdán csak a győzelemre fogunk koncentrálni, és mindent megteszünk, hogy jól játsszon a csapat és nyerni tudjunk! 

Sok sikert és gólt kívánunk Geri sárga kék színekben! 

 

2020.08.04. 18:42

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu