BFC A Vác elleni vereséggel 14.helyen zártuk az idei évet

Csapatunk a Merkantil Bank NB II tavaszról előrehozott 20.fordulójában a Vác FC ellen lépett pályára Dunaújvárosba.

A hazaiak trénere Nagy Tibor mellhártyagyulladás miatt nem tudott a mérkőzésen részt venni, klubunk ezúton jobbulást, mielőbbi gyógyulást kíván - helyettesítője Gulyás Gábor volt a kispadon. 

Goran Kopunovic vezetőedzőnk ezúttal nem számíthatott Elek Bencére, aki Csákváron begyűjtötte 5. sárga lapját.

Az első próbálkozás a váciakhoz fűződött: Tóth Barnabás lőtt kapura mintegy 20 méterről a 6.percben, de a labda mellément. 

A 24.percben szinte a semmiből jött számunkra a hidegzuhany: a 16-oson belül szerencsétlen módon Gál kezére pattant a labda, amiért Nagy Róbert büntetőt ítélt. Ez volt zsinórban a 3. büntető, amit megadtak ellenünk 2 mérkőzés során, és mindegyik vitatható szituáció volt. A 11-est Balajti higgadtan értékesítette (1:0)

Röviddel később Kákonyi ment el a baloldalon, középre tett labdájáról Tóth Ferenc maradt le centikkel. 

A 32.percben Gál jobb oldali beadására Kozma érkezett jó ütemben, de Szentpéteri jól mozdult ki a kapujából, és lehalászta a labdát. 

A félidő végén még Balajti növelhette volna a hazai csapat előnyét, de ballábas lövése elment a kapufa mellett.

A 60.percben kényszerű csere volt nálunk: Kozma lépett volna ki ziccerben, de egy rossz mozdulat miatt beszakadt a jobb combja - kicsit groteszk jelenet az egészben, hogy az egyik hordágyvivő Nagy Dániel játékosunk volt. Ricsinek jobbulást, mielőbbi gyógyulást kívánunk ezúton is.

A 66.percben Petneházi remek mozdulattal fordult le a váci 16-os vonalánál és lőtt kapura, a labda elsuhant a kapufa mellett.

A 83.percben megpecsételődni látszott a 3 pont sorsa: Petneházi a labda fedezése közben ahogy emelte a kezét, eltalálta védője arcát is, amiért megkapta második sárga lapját Nagy Róbert játékvezetőtől, majd a pirosat.

A hátralévő percekben már nem adódtak komolyabb helyzetek, így a Vác megszerezte a győzelmet. A küzdeniakarás nálunk is megvolt, sajnos kimondottan nagy lehetőségeink nem voltak, így csapatunk a 14.helyen várja a tavaszi folytatást.

Vác FC – BFC Siófok 1:0 (1:0)

Vezette: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Galán Roland) 

Vác FC: Szentpéteri, Hegedűs, Görgényi, Tóth F., Gulyás, Tóth B. (Rusvay 88'), Tóth G., Kákonyi (Nagy R. 71'), Niedermüller, Mátyás, Balajti (Zsolnai 82') Megbízott edző: Gulyás Gábor

BFC Siófok: Tajti, Szilágyi, Szalai, Czingráber, Farkas, Gál, Mogyorósi, Nagy D., Petneházi, Gréczi, Kozma (Berki 60'). Vezetőedző: Goran Kopunovic

Gólszerző: Balajti (25')

Sárga lap: Gál (24'), Farkas (89')

Kiállítva: Petneházi (83')

2016.12.14. 11:17

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu