BFC Bemutatjuk új játékosainkat – Pataki Zoltán a Törökszentmiklósi FC-től érkezett!

Pataki Zoltán személyében új játékost köszönthetünk a BFC Siófoknál: Zoli az előző évadban az NB III-as Törökszentmiklósi FC-ben játszott, és 15 gólig jutott a bajnokságban. Az előző szezon utolsó hetében pár napig már tesztelte a támadót Domján Attila vezetőedzőnk és a szakmai stáb: a hozzáállása és a teljesítménye meggyőzőnek bizonyult, a bizalmat pedig majd a pályán hálálhatja meg a Merkantil Bank NB II-ben. Pályafutását Nagykőrösön kezdte, majd több évig a Cegléd utánpótlásában játszott. Volt olyan éve, amikor az idősebbek között az U17-ben 33 gólt szerzett. Cegléd után volt egy nagy váltás az életében, Németország volt a következő állomás.

„Édesapukám kint dolgozik. 16 évesen úgy döntöttem, hogy mindent magam mögött hagyok és kiköltözöm hozzá, hogy ott építhessem tovább a karrierem. Utólag ha visszagondolok, ez egy jó döntés volt. A 6 év alatt amit kint töltöttem, nagyon sok tapasztalatot szereztem az életben és a futballban egyaránt. Rengeteget fejlődtem és egy teljesen más szisztémában nevelkedhettem. Az utolsó 2 utánpótlás évem az U19-es Bundesliga 2-ben töltöttem, majd felnőtt szinten a Regionalliga Westben játszottam, ami a német 4.vonalnak felel meg.” – nyilatkozta honlapunknak Zoli.

Hogy érzed magad a klubunknál?

„Nagyon jól érzem magam Siófokon. A csapattársaim hamar befogadtak, és mindenki nagyon segítőkész. Már a felkészülés vége felé járunk, izgatottan várjuk a bajnoki rajtot. Szeretnék minél több játéklehetőséget kiharcolni magamnak és azzal élni is! Az a célom, hogy jó játékkal, gólokkal és gólpasszokkal járuljak hozzá a csapat sikeréhez, és idővel remélem az egyik húzóember lehetek!”

Milyen lesz szerinted az NB II?

„A mezőny semmivel sem lesz gyengébb a tavalyinál, sőt..! Nagyon kiélezett idényre számítok, itt bárki bárkit megverhet. A feljutás szempontjából nagy küzdelem várható, ráadásul idén több csapatot érint a kiesés is, így a bennmaradásról ugyanez mondható el. Izgalmas szezon elé nézünk, amiből remélhetőleg mi jól jövünk ki. A tavalyi 5.helyezés szép eredmény, de ez már történelem. Maximalista vagyok, a legjobb a bajnoki cím lenne. Természetesen mi reálisan gondolkodunk, és arra fogunk törekedni, hogy minél jobb helyezést érjünk el a bajnokságban. Nem gondolkodunk előre, meccsről meccsre fogunk haladni, de a cél mindig a győzelem lesz! 

 

Egy-kék érdekesség még Zoliról:

Kedvenc film: Másnaposok

Kedvenc zene: német rap

Kedvenc étel: gyümölcsleves, carbonara

Kedvenc csapat: Real Madrid

Kedvenc játékos vagy példakép: Cristiano Ronaldo és Gera Zoltán

 

Sok sikert kívánunk Zoli sárga-kék színekben!

2022.07.20. 20:22

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu