BFC Bemutatjuk új játékosainkat – Winter Dániel az MTK Budapesttől érkezett!

Szmola Bálint kapusunk távozott a nyár folyamán, a III.Kerületi TVE-nél folytatja pályafutását. Bálintnak köszönjük a csapatért tett munkáját és ezúton sok sikert kívánunk mind a magánéletében, mind új klubjánál.  

A megüresedett posztra Winter Dániel érkezett, aki az MTK Budapest kapusa volt. A 2002-es születésű fiatal hálóőr az előző szezonban Békéscsabán védett kölcsönben.

„A csapatnál eddig  eltöltött időt nagyon élveztem, befogadó közösségbe és szakmailag jó helyre kerültem. Fiatal játékosként csak az motivál, hogy minél többet játsszak, és meghatározó tagja legyek a csapatnak! Az NB II minden évben nehéz minden együttes számára. Úgy gondolom, ez ebben az évben is így lesz, és a 3 osztályozós helyezés tovább növelheti a feszültséget. Nagyszerű lenne, ha sikerülne megismételni a csapat előző évi szereplését, erre fogunk törekedni!” – nyilatkozta új kapusunk.

 

Egy-kék érdekesség még Daniról:

Kedvenc film: Transformers

Kedvenc zene: Florida - Whistle

Kedvenc étel: lasagne

Kedvenc csapat: Barcelona

Kedvenc játékos vagy példakép: Marc-André ter Stegen

 

Sok sikert kívánunk Dani sárga-kék színekben!

2022.07.20. 21:17

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu