BFC Három távozó van a szakmai stábunkban - közülük lesz, aki az utánpótlásnál vállal szerepet

A nyári átigazolási időszak során nem csak a keretben, hanem a szakmai stábban is történtek változások. Ahogy arról már beszámoltunk Ferenczi István lett az erőnléti edző, Kovács Roland pedig a fizioterapeuta és gyógytornász szerepét fogja betölteni. Távozók is vannak.

László András az elmúlt időszakban videóelemző volt a csapat mellett, illetve az utánpótlásnál szakmai igazgatóként tevékenykedett. Most új kihívások elé néz, mert a Vasas Kubala Akadémián lesz edző az U19-es korosztálynál.

„Sonka” hosszú éveken át meghatározó játékos volt Siófokon, többek között csapatkapitánya volt az NB I-be utoljára feljutó csapatnak is a 2009/2010-es szezonban. Egy igazi legenda, aki így búcsúzik a klubtól:

„13 éve jöttem vissza Siófokra, előbb játékos voltam, majd a szakmai stábban dolgoztam.  7 évig vezettem a Siófoki Bányász utánpótlását, közben a felnőtt csapatnál is tevékenykedtem több szerepkörben: vezetőedzőként, játékos-edzőként, másodedzőként, legutóbb videóelemzőként. Egy ilyen tartalmas és élményekkel teli időszak után eljött az a nap, amikor elbúcsúzok a BFC Siófoktól. Büszke vagyok arra, hogy hosszú idő után több siófoki tehetség kapott szerepet a felnőtt csapatban! Köszönöm a klubvezetőknek, tulajdonosoknak, szakmai igazgatóknak, hogy megtiszteltek a bizalmukkal! A klubnál átélt közös programokra, edzőtáborokra jó szívvel gondolok majd vissza a jövőben. Köszönöm a South Coast Ultras szurkolását, buzdítását! Köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt években mellettem volt, támogatott! Természetesen sok sikert kívánok a továbbiakban mind a két egyesületnek, a Siófoki Bányásznak és a BFC Siófoknak egyaránt!”

Távozott a klubtól erőnléti edzői pozícióból Hamál Dávid is. Dávid még Varga Attila edzősködése idején kerül a klubhoz, és azóta látta el a játékosok erőnlétére és rehabilitációjára vonatkozó feladatokat. Felesége, Kriszti kisbabát vár, és szeretne most már a magánéletére fókuszálni, illetve több időt foglalkozni jól működő edzőtermével, a DREAM Fitness-szel. Sok boldogságot és minden jót kívánunk Dávidnak és Krisztinek születendő gyermekükhöz, és jó egészséget kívánunk az egész családnak!

Brakszatórisz Gábor keze alatt számos játékos megfordult az elmúlt évek során. Masszőrünk nem távozik teljesen a BFC Siófoktól, ugyanúgy szerves része lesz a klub életének: Braksza az utánpótlásnál vállal hasonló szerepet az elkövetkező félévben.

Mindhármuknak ezúton is köszönjük a klubért és a csapatért tett munkájukat!

2020.07.23. 20:52

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu