BFC Jövő szerdától újra edzésben a csapat!

Csapatunk január 10-én, szerdán kezdi meg a felkészülést a Merkantil Bank NB II tavaszi szezonjára.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, játékosaink terheléses vizsgálaton vettek részt a két ünnep között, és egyéni program alapján dolgoznak a szünetben.

Két edzőtábor szerepel a tervek között.

Január 22-én Lipótra utazik a csapat, ahol két edzőmérkőzés vár majd a Varga Attila vezetőedző által irányított keretre: január 24-én a Pápai Perutz FC, míg január 27-én a szlovák első osztályú FC ViON Zlate Moravce lesz az ellenfelünk.

A visszaérkezést követően január 31-én a Monort látjuk vendégül Siófokon, de február 2-án a csapat ismét útrakel: a törökországi Side városában fogunk edzőtáborozni az EastWest Sport szervezésében, ahol 3 találkozó van tervben, és február 10-én érkezünk vissza.  

Február 14-én még egy nemzetközi mérkőzés lett lekötve: csapatunk meghívást kapott Horvátországba, a Slaven Belupo otthonában lépünk pályára.

Mint ismeretes még állunk a Magyar Kupában, így a Győr elleni bajnoki rajt előtt február 21-én a Budapest Honvéd ellen már tétmérkőzést játszunk. A 9.forduló első mérkőzésére a Révész Géza utcai stadionban kerül majd sor, amelyet az M4 is közvetíteni fog.

Klubunkkal kapcsolatos friss érdekesség, hogy Varga Attila munkáját három szakember is segíteni fogja Zombori Regő erőnléti edző mellett, így bővül a szakmai stáb: Vég Csongor személyében új másodedzőt köszönthetünk a BFC Siófoknál, aki az FK Csíkszeredától jön csapatunkhoz, míg az új kapusedzőnk az egykori kiváló hálóőrünk, Biró Imre lesz. Csongor és Imre mellett a Siófoki Bányásztól László András is szerepet vállal majd az edzésmunkában és a mérkőzéseken.

Köszönetet mondunk egyúttal Posza Zsoltnak, a Siófoki Bányász utánpótlás kapusedzőjének, aki az őszi szezon utolsó hónapjaiban lelkiismeretesen segítette kapusaink felkészítését.

A jövő héten az új stábtagokkal készül majd rövid interjú, és beszámolunk az első napok eseményeiről.

   

2018.01.03. 14:07

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu