BFC Kapussal bővült keretünk!

Szmola Bálint személyében új játékost köszönthetünk klubunknál: a Vasastól érkező 2000-ben született hálóőr egy évre írt alá Siófokon.

Bálint legutóbb Balatonfüreden szerepelt kölcsönben.

„Örülök ennek a nagy lehetőségnek, amit a klubtól kaptam, és szeretném megragadni, hiszen NB II-ről van szó! Nagyon nehéz lehet ez a szezon a vírushelyzet miatt, és a mezőny is rendkívül erős lett. Sok sztárjátékos, válogatott került a másodosztályba, úgyhogy ez nem csak nekem, hanem a csapat számára is egy nagy lehetőség, hogy megmutassuk magunkat komoly csapatok ellen. Siófokról pont a kapustársammal vagyok jóban, a Hutvágner Gerivel együtt nevelkedtünk 4 évet ifistaként az MTK-ban. Mindketten külföldre kerültünk, ő Olaszországba, én Németországba, de azalatt is tartottuk a kapcsolatot és jó baráti viszonyt ápolunk egymással. Összesen 3 és félévet voltam kint. Két évet az 1860 Münchennél töltöttem, félévet Deisenhofenben, és 1 évig Augsburgban voltam utánpótlás játékos. Nagyon jó emlékek kötnek Németországhoz, meg lehetett tapasztalni a nyugati futballkultúrát, a profizmust, a precizitást. Nagyon jó körülmények jellemezték azt az időszakot, amíg kint játszhattam.” – nyilatkozta Bálint honlapunknak.

Sok sikert kívánunk a BFC Siófoknál!

 

2020.09.23. 11:07

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu