BFC Kölcsönben folytatja nálunk a Honvéd fiatal tehetsége!

Eördögh András személyében új játékost köszönthetünk a BFC Siófoknál! A 2002-es születésű fiatal tehetség  a Budapest Honvédtól kölcsönbe érkezik klubunkhoz. Andris jó benyomást tett mindenkire, a debütálása jól sikerült, hiszen a Budafok elleni edzőmeccsen egy szöglet után ő szerezte a szépítő gólunkat. Vele beszélgettünk.

Hogy érzed magad Siófokon?

„Nagyon jól érzem magam és nagyon örülök, hogy a 2021/2022-es szezont itt tölthetem a klubnál. Tavaly a Budapest Honvéd második csapatánál az NB III-ban kaptam lehetőséget, és egy pozitív visszajelzés számomra, hogy most szintet tudok lépni és megmutathatom magam az NB II-ben. Ami az edzéseket illeti, június 21. óta nagyon keményen dolgozunk a hőség ellenére, és gőzerővel készülünk az augusztus elsejei bajnoki rajtra.”

Hogy fogadtak a játékostársak, milyenek az első benyomások a klubnál?

„Egy nagyon jó közegbe csöppentem bele, mindenki nagyon kedves és befogadó volt, a csapattársak és a szakmai stáb egyaránt. Ez a harmadik hetem itt, de azt érzem, hogy ez idő alatt sikerült is beilleszkednem, amiben az is segített, hogy vannak, akiket ismertem már korábban a Honvédból.”

Milyen poszton vagy posztokon érzed jól magad?

„Legjobban a középpályán, azon belül is inkább támadóbb szellemű pozícióban.”

Első meccseden góllal debütáltál, a Budafok ellen te szerezted a gólunkat!

„Mindig nagyon jó érzés betalálni, és nagyon örülök, hogy ez az első meccsemen sikerült siófoki mezben. Azon leszek, hogy a hátralévő felkészülési mérkőzéseken és a bajnokságban is sikerüljön minél több gólt szereznem.”

Milyen célt tűztél ki magad elé a szezonra, mit vársz magadtól?

„Szeretném mindenképpen gólokkal, gólpasszokkal segíteni a csapatot, és jó teljesítménnyel felhívni magamra a figyelmet. Jelenleg fiatalként az elsődleges célom az, hogy minél többet tudjak játszani, és minél több tapasztalatot szerezzek az idei szezon során a Merkantil Bank NB II-ben! Nagyon örülnék, ha sikerülne jó rajtot vennünk, és egyúttal örömet szerezhetnénk a szurkolóknak is egy jó szezonkezdéssel, ami a későbbiekre lendületet adhat nekünk!” 

Sok sikert kívánunk Andris Siófokon!

2021.07.08. 17:34

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu