BFC Siófok menü
Csapatunk hétfőn elkezdte a felkészülést a 2020/2021-es bajnoki szezonra.
A BMI mérést követően átmozgatással, labdatartással és futógyakorlatokkal hangoltak játékosaink az előttük álló hetek edzés programjára. Az első hét folyamán rendkívül intenzív tréningek voltak, minden nap sokat dolgozott a csapat, ami szombaton egymás közti játékkal fog zárulni.
Gál István marad a vezetőedző, és továbbra is segíteni fogja munkáját Csordás Csaba pályaedzőként, valamint Biró Imre kapusedzőként.
A játékosállományban, ahogy az átigazolási időszakok során lenni szokott, biztosan lesznek változások – ezekről majd folyamatosan tájékoztatást adunk. A meglévő kerettel zajlanak az egyeztetések a folytatással kapcsolatban.
Bora György Békéscsabán folytatja pályafutását, Csilus Tamás a Szombathelyi Haladásnál, Jánvári Gábor pedig Nyíregyházára igazol. Távozik Lorentz Márton is, ő a Paksi FC játékosa lesz, és az atomvárosiakhoz kölcsönből visszatér Kővári Róbert is. Az is biztossá vált, hogy Beliczky Gergő sem marad Siófokon. Köszönjük a klubért tett munkájukat, és sok sikert kívánunk mind a magánéletükben, mind sportkarrierjükben!
Hétfőtől próbajátékosok is részt vesznek az edzéseken, a Budapest Honvéd MFA-tól 6 fiatal érkezett azzal a céllal, hogy meggyőzzék tehetségükről a szakmai stábot.
A felkészülés során 8 edzőmérkőzés van tervben: játékosaink pályára lépnek a Balassagyarmat és a Kozármisleny ellen, majd a Haladás jön Siófokra. Július 11-én a Magyar Kupa győztes Budapest Honvéd otthonába látogatunk, ezt követően újabb hazai találkozók következnek a Gyirmót, majd egy napon a Csákvár és Lipóti Pékség SE ellen. A bajnoki rajt előtt még két találkozó szerepel a programban: a tavasszal remek teljesítményt nyújtó Zalaegerszeghez utazunk, végül a bajnoki főpróba az NK Nafta Lendava otthonában lesz – a szlovén csapat bejutott a Szlovén Kupa fináléjába.
2020.06.26. 14:38
BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.
H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.
Telefon: 06/84/ 311-536
E-mail: info@bfc-siofok.hu