BFC Megvan az első érkező játékosunk!

Magasföldi József személyében tapasztalt, rutinos játékos írt alá csapatunknál fél + 1 évre klubunknál!

A támadó felfogású középpályás korábban már játszott Siófokon: a 2007/2008 és a 2008/2009-es szezonban az NB I-ben erősítette csapatunkat Józsi, vagy ahogy az öltözőben becézik, Dodi, aki az említett két bajnoki évben 13 illetve 15 gólt szerzett a sárga-kék színekben.

Utolsó klubja a WKW ETO FC Győr volt, de korábban játszott a Videotonban, a cseh Slovan Liberecben, Sopronban, a Budapest Honvédban, Zalaegerszegen, Pakson, Gyirmóton, Mosonmagyaróváron és Dunaújvárosban is.

„Ismerős közegbe tértem vissza, 10-11 éve szerepeltem már itt, bár akkor az első osztályban. Igazából a játékosok többségét természetesen ismertem, volt, akivel futballoztam is együtt, a klubnál pedig rengeteg ismerős arccal találkoztam, és találkozom a mai napig. A kapcsolatunk megmaradt, jó érzésekkel jöttem vissza!” – nyilatkozta első érkező játékosunk honlapunknak.

- Milyen szezonra számítassz a saját illetve a csapat részéről?

„Nyilván a csapat az első, egy picit saját magam háttérbe is szorítanám, bár összefüggésbe hozható a kettő. Nagyon szeretném, hogy a csapat minél hamarabb  és minél jobb helyen kiharcolja a bennmaradást, de én titkon remélem, hogy fel tudunk zárkózni a középmezőnyhöz, ami szerintem ebben a csapatban vastagon benne van. Nyilván rengeteget kell dolgoznunk ezért, úgyhogy a munka az elsődleges, és meglátjuk mit hoz a tavasz.”

Sok sikert és gólt kívánunk Dodinak a BFC Siófok színeiben!

2019.01.10. 10:37

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu