BFC Nyertünk a Budaörs ellen - a győzelem Futó Zsombornak ajánlva!

Csapatunk a Budaörs együttesét fogadta a Révész Géza utcában a Merkantil Bank NB II 10.fordulójában. 

Jól kezdtük a találkozót. 

Petneházi jobb oldali szabadrúgása jól csavarodott középre, többen is érkeztek, végül Szalai csúsztatott bele, de a labda mellément. 

A 14.percben Elek gyönyörűen ívelt a védők mögé, Kozma jött keresztbe, de a kapujából kimozduló Ordasi leütközte a 16-oson belül, amiért Gaál Ákos játékvezető jogos büntetőt ítélt: Petneházi állt oda, és magabiztosan lőtt a hálóba (1:0). 

A 21.percben Bogáti passzolt fel egy labdát, ami eljutott Delihez, visszahúzta a jobb lábára, de lövésébe Tamaskó lépett bele, így a játékszer szögletre pattant. A szögletet a röviden megcsúsztatták, Sajbán beletette a lábát, de rendesen ellőni már nem tudta, és Tajti hárított. 

A 39.percben Farkas ívelt középre veszélyesen a baloldalról, Petneházi centikkel maradt csak le a labdáról, így Ordasi védeni tudott, majd a budaörsi védők tisztáztak. 

A második játékrész elejét megnyomta a vendég csapat. 

A 47.percben Bogáti baloldali szabadrúgását Sajbán fejelte fölé. 

Az 54.percben Bogáti végezhetett el szabadrúgást jó szögből, a sorfalon megpattant a lövés, és mellément.

Csapatunk előtt is nagy helyzet adódott: Kozma ment el a jobb oldalon, középre lőtt, de az érkező Gréczi elöl az utolsó pillanatban kotorták el a labdát. 

A 67.percben érkezett menetrendszerűen Kozma Richárd gólja: Gréczi remek labdát passzolt be laposan a védők között, Kozma pedig higgadtan lőtt jobbal a hálóba (2:0).

1 perccel később megpecsételhettük volna a Budaörs sorsát: Elek ugratta ki Kozmát a jobb oldalon, a beadását Gréczi lőtte el, de Ordasi bravúrral fölétolta.

A 73.percben Elek kapott labdát, rácselezett, majd a 16-os sarkáról ellőtte, de a védőről fölépattant a próbálkozás.

A 74.percben Petneházi szólója következett, szépen cselezte át magát a budaörsi védőkön, de ballábas lövése az oldalhálót találta el. 

Röviddel később kihagyott a védelmünk: Sajbán volt harcos, Czingráber ráadásul rosszul passzolt haza, a vendégek játékosa eltolta a labdát Tajti mellett, de Czingráber javította hibáját, és felszabadított. 

A Budaörs balról végezhetett el szabadrúgást, a felívelésbe belecsúsztattak, de a felsőlécről fölément a labda.

A lefújás előtt nem sokkal Gréczi bedobását követően Pendl adott nagy labdát Kovács Dávidnak, de jobb külsős lövését Ordasi lehúzta. 

Csapatunk megérdemelten nyert a Budaörs ellen, és ahogy Goran Kopunovic vezetőedzőnk is nyilatkozta, a győzelmet csapatkapitányunknak, Futó Zsombornak ajánljuk, aki Balmazújvárosban szenvedett keresztszalag szakadást. A műtétre holnap kerül sor, és hosszú kihagyás vár Zsombira, akinek mielőbbi gyógyulást, felépülést kívánunk!

BFC Siófok – Budaörs 2:0 (1:0)

Vezette: Gaál Ákos (Huszár Balázs, Kóbor Péter)

BFC Siófok: Tajti, Tamaskó, Szalai, Czingráber, Farkas, Gál, Elek, Kozma (Kovács D. 81'), Petneházi (Pendl 75'), Gréczi, Berki (Berde 63'). Vezetőedző: Goran Kopunovic

Budaörs: Ordasi, Horváth L. (Menyhárt 46'), Gál Sz., Kinyik, Ódé, Csobánki, Ferkó, Bogáti (Csillag 56'), Sajbán, Deli, Bata (Stieber 68'). Vezetőedző: Miskei Attila

Gólszerző: Petneházi (15'), Kozma (67')

Sárga lap: Petneházi (32'), Szalai (79'), ill. Ordasi (14'), Ferkó (32'), Kinyik (89')

A mérkőzés góljai az alábbi videón tekinhetőek meg:

2016.10.14. 14:31

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu