BFC ONLINE KÖZVETÍTÉS - ZTE FC-BFC SIÓFOK

Kedves Szurkolóink!

19:00-kor kezdetét veszi a Merkantil Bank NB II 4.fordulója, ellenfelünk a ZTE FC lesz Zalaegerszegen. Az online közvetítés az oldal folyamatos frissítése mellett érhető el. Tartsanak velünk!

A mérkőzés játékvezetője Pillók Ádám lesz, az asszisztensei Aradi József és Baghy Csaba.  

Megvannak az összeállítások: 

ZTE FC: Szappanos, Forgács, Koszó, Babati, Fujsz, Végh, Szabó, Dubek, Bedi, Nagy T., Balázs. Vezetőedző: Zoran Spisljak. Cserék: Szemerédi, Vernes, Kertész, Króner, Horváth L., Polényi, Ekker.

BFC Siófok: Balajcza, Erőss, Nagy D., Elek, Hidvégi, Szilágyi, Petneházi, Lorentz, Gál, Kovács D., Lázár. Vezetőedző: Disztl László. Cserék: Tajti, Kis T., Tamaskó, Bévárdi, György, Balogh B., Opavszky.

Csapatunk kezdte a játékot. 

A 3.percben Elek labdaszerzését követően Szilágyi ívelt be a jobb oldalról, Elek érkezett, bele is tudott nyúlni, de becsúszva blokkolták a lövési kísérletet.

Az 5.percben Véghet próbálták kiugratni a baloldalon, betört volna a 16-oson belülre, de Balajcza remek ütemben vetődött ki és felszedte a labdát. 

A 11.percben Elek passzával Kovács D. üresen ment el a baloldalon, középre emelt, de Szappanosról szögletre pattant a labda. 

A 17.percben megszerezte a vezetést a ZTE: Babatit indították el a baloldalon, egy csel után laposan középre lőtt és Gál lábáról pattant a hálóba a játékszer (1:0).  

A 25.percben Lázár egy jó testcsellel játszotta magát tisztára, kitolta Hidvégihez, jól ívelt be, de Petneházi melléről elpattant a labda, és odalett a helyzet.

Egy perccel később Elek passzolt be a védők mögé egy labdát Kovács D.-hez, ballal ellőtte, de Szappanos védett bravúrral.

A 27.percben Elek kapott egy labdát, jól fordult kapura, de lövése elment a kapufa mellett. 

A 36.percben Balázs passzát Dubek lőtte el ballal, de a szitáló labdát Balajcza hárította.  

A 39.percben egyenlített csapatunk! Petneházi lapos passzánál elszámította magát az egyik zalaegerszegi védő, Nagy D. remek ütemben lépett ki a jobb oldalon, majd higgadtan kilőtte a hosszú sarkot (1:1). 

A 41.percben ismét megszerezte a vezetést a ZTE: Petneházi szabálytalanságát követően Babati állt oda elvégezni a szabadrúgást szemben a kapuval, és ballal a sorfal felett a hálóba lőtt (2:1).

Pillók Ádám játékvezető 1 percet hosszabbított. 

A szünetben cserélt csapatunk, Erőss helyett Balogh B. állt be. 

Az 55.percben Szilágyi kapott sárga lapot Babati lerántásáért. A szabadrúgást a sértett tekerte a kapunk elé, Koszó belebökött, de Balajcza hárítani tudott.

Az 59.percben Babati a jobb oldalról végezhetett el szabadrúgást, ellőtte a rövidre, de Balajcza szögletre tolta.

A 61.percben Hidvégi passzát Kovács D. tekerte kapura a bal oldalról, de Szappanos kitornázta a léc alól a játékszert.

A 64.percben Balázs kapott sárga lapot, a hazai térfélen buktatta előretörő védőnket, Lorentzet. 

A 65.percben cserélt a ZTE: Ekker folytatta Végh helyett.  

A 67.percben Babati indult el lendületesen a kapunk felé, betette középre, Gál hozzá tudott még érni, de egy hazai játékosról Ekker elé pattant a labda, Balajcza azonban odavetődött, és elcsípte a játékszert. 

A 71.percben újabb zalaegerszegi kontra jött: Babati tolta ki balra Nagy T.-hez a labdát, ő középre emelt, Balázs érkezett, de mellépöckölte.  

A 73.percben Kovács D. próbálkozott átlövéssel sikertelenül: elindult balról keresztbe, laposan lőtt, de mellément a labda.

A 76.percben növelte előnyét a hazai csapat: egy átlövésszerű passzt Balázs szelidített meg üresen a kapunk előtt lesgyanús helyzetben, ráfordult, és higgadtan lőtt a kapunkba (3:1).

A gólt követően cserélt a ZTE: a gólszerző Balázs helyett Vernes lépett pályára.

Vernes villámgyorsan gólt is szerzett: lendületesen indult el balról középre, majd szemben a kapuval a hálónkba lőtt (4:1).

A 82.percben sikerült szépítenünk: Balogh B. iramodott meg a hazai kapura, kitolta balra Kovácshoz, jobbal ellőtte, amit Szappanos még hárítani tudott, de a hosszún érkező Elek becsúszva a hálóba kotorta a labdát (4:2).    

A 86.percben egy szögletet visszaíveltek Dubekhez a hazaiak, jól emelt be a védők közé, Koszó tudta ellőni, de Balajcza hárított.

A 87.percben kihasználta Zoran Spisljak az utolsó cseréjét: Babati jött le, Kertész ment be.

A hazaiak szögletet végezhettek el a jobb oldalról, Forgács ugrott fel fejelni, de lecsorgott elé a labda, amit ballal kapura lőtt, Balajcza viszont bravúrral védeni tudott.

A 89.percben újabb zalaegerszegi gól született: Petneházi végezhetett el szögletet balról, de lekontrázták csapatunkat a hazaiak. Vernes tolta ki balra Koszónak a játékszert, aki belőhette volna a ziccert, de önzetlenül továbbtolta Kertészhez, akinek még egy visszacsel is belefért és a hálónkba gurított (5:2).

Böcskei Balázs tartalék játékvezető 3 perc hosszabbítást mutatott fel.

Az eredmény már nem változott, magabiztosan nyertek a kék-fehérek.

ZTE FC - BFC Siófok 5:2 

2017.08.19. 10:57

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu